Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, nemrég debütált Majoros Péter, azaz Majka és Molnár Tamás új száma, az Azt beszélik a városban című. Majka ma beszélt először a politikai elitet kritizáló dalról, amelyben megszólítva érezte magát Jakab Péter is, a következő sorok miatt:

A másik parizerrel pózolgat, meg kamuzik a népnek,
Szembeköpi a sajátjait, ha úgy hozza az érdek.

A független képviselő Facebook-oldalán jelezte, nem ismerik egymást, de a parizeres kampányát, illetve őt magát bíráló szöveg nem igaz.

A 24.hu beszámolója szerint Jakab Péter videójában közölte, ahogy egykor miskolci gyerekként, most is szerényen él.

Te is biztos szerényen éltél Ózdon, most nem tudom, hogy te hogy élsz, azt tudom, hogy én pont úgy, ahogy annak idején. Attól, mert az ember jobban keres, még nem biztos, hogy másképp akar élni, mint ahogy élt annak idején.

– mondta.

A politikus szerint ő mindig megválogatta a barátait, és Majkával ellentétben inkább pózol egy parizerrel, mint Szijjártó Péter külügyminiszterrel.
Neked Szijjártó Peti a barátod, én ki nem állhatom ezt az embert, például azért, mert a kínai lélegeztetőgépekből is bizniszt csinált. És az, aki bizniszt csinál a magyar emberek problémáiból, azt én nem legitimálom – a barátságommal sem. Nem pózolok vele, inkább pózolok akkor parizerrel.

Bár Majka szerint nincs azzal baj, hogy a kormányközeli TV2-nél dolgozik, a Nép Pártján Mozgalom vezetője szerint ez bizony azért komoly gond, mert

egy olyan tévécsatornát szolgál és népszerűsít, amelyik lépten-nyomon hazudik azokról az emberekről, így róla is, akik szeretnének egy jobb országot építeni.

A 24.hu beszámolója szerint a politikus be is játszotta a TV2 helyreigazítását arról, hogy valótlanságokat állítottak róla.

Le is vezette Majkának, hogy amikor bemegy csatornához, és elkezdi népszerűsíteni, hogy az emberek kapcsoljanak oda, akkor

voltaképpen támogatja a hazugságok terjesztését, amivel lehet, hogy aztán választást is fognak nyerni és folytathatják azt a politikát, ami ellen elvileg ebben a nótában nagyon helyesen felszólalt a zenész.

Úgy vélte, fain csávó akkor lenne Majka, ha otthagyná a csatornát, amit szerinte be kellene hinteni sóval.

Fotó: Facebook/Jakab Péter oldala