A Közösen Jászberényért Egyesület úgy döntött, hogy az adventi időszakban nem fog se óriásplakátokat, se egyéb választási plakátokat, molinókat kihelyezni Jászberény közterületein

- írta ki közösségi oldalára Budai Lóránt, a város polgármestere. Mint arról a Frisshírek.hu-n sokszor mi is írtunk, a városvezetőnek még a fideszes hatóságokkal is meggyűlt a baja azért, mert meg akarta volna óvni az időközi kampány zajától az ünnepet. Meggyőződését erősítette az is, hogy a viharosra sikerült szeptember végi közmeghallgatáson mind a Budaival szimpatizáló, mind a vele kritikus polgárok legalább a karácsonyt meg akarták óvni a soron kívüli választástól, ha már arról magáról nem tudták lebeszélni a kezdeményező Fideszt és DK-t.

Jászberényben a Fidesz-KDNP-vel szembehelyezkedő erők már 2019-ben is a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben indultak. A mostani jelölti csapatban pedig már nem csak ellenzéki pártok politikusai, hanem civilek is helyet foglalnak. Facebook-oldalukon ezzel a felkiáltással osztották meg a döntésüket:

Tartsuk tiszteletben az adventet és a karácsonyt!

A jelöltek - beleértve a polgármestert is - úgy határozott, hogy sem óriásplakátot, se egyéb választási plakátot vagy molinót nem tesznek ki Jászberény közterületein karácsonyig. Politikai ellenfeleiket arra kérik, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Meglátjuk, fognak-e.

Besenyi Orsolya, a fideszes jelölt Facebook-oldalán hétfő délután egy olyan rövid videót tett közzé, amelyben elmondta, ők is tiszteletben kívánják tartani az adventi időszakot. Hogy ez mit jelent, azt nem fejtette ki, ahogy a reakció szépséghibája az is, hogy az nem a Közösen Jászberényért Egyesület döntésére adott érdemi reakció, hanem már a polgármesterjelölti beköszönőkor felvették november 4-én.

A kiemelt kép forrása: Közösen Jászberényért Egyesület Facebook-oldala