Ön tanárként vitába szállt Pócs Jánossal a nyilvánosságban. Itt, a Jászságban nem kis bátorság kell ehhez. Mi vitte rá erre?

Megtévesztő volt az, amit kiírt. Kezdve azzal, hogy a béreket megjegyzés nélkül bruttóban adta meg, de nem akarom megismételni a bejegyzésemet, csak újra fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a pedagógusok átlagbérével példálózni félrevisz. A tanárok átlagos fizetésébe ugyanis számos olyan tényezőt is beleszámolnak, amely miatt az nem tükrözi hűen, hogy átlagosan egy átlagos tanár mennyit is keres a közoktatásban.

Pócs János kezdetben kijelentette, hogy mellettünk áll, majd burkoltan mégis a társadalmilag jelenlévő tanárokkal szembeni ellenszenvre kívánt hatni, végül pedig azt bizonygatta, hogy mennyivel jobbak Gyurcsányéknál. Sajnos mindig ide lyukadunk ki.

Ösztönzött a megszólalásra az is, hogy itt, Jászberényben nagy a csend. Elegem lett. Hülyének néznek évek óta. A soha nem látott béremelés beérhetne már, mert a világon nincs olyan, hogy a diplomások bérét ki kell egészíteni ahhoz, hogy az összeg elérje azt a szintet, amit képzettség és végzettség nélkül meg lehet keresni a munkaerő-piacon. Az EU-ban ugyanis nekünk van a legmagasabb óraszámunk és emellé a legkevesebb fizetésünk. Itt tartunk.

Ez azt jelenti, hogy még Romániában is többet kap egy pedagógus?

Bizony, ez a helyzet! Erdélyből érkezett egy új kolléganőm, akinél direkt rákérdeztem, hogy igaz-e az a szóbeszéd, hogy még Romániában is megbecsültebbek a tanárok. Meglepetésemre megerősített ebben. Legalább 30 százalékkal többet keres egy pedagógus Romániában úgy, hogy nekik nem heti 25, hanem 18 az óraszámuk. Ráadásul már az első plusz óra is ki van fizetve! Fel sem tudom fogni, hogy juthattunk idáig! Azaz ha jövőre első lépésként megemelik a fizetésünket 20 százalékkal, akkor sem érjük el a román szintet. Az óraszámokról nem is beszélve!

Az emelés még az inflációt sem fogja valójában fedezni, hiszen az élelmiszerárak tavalyhoz képest több mint 40 százalékkal emelkedtek, és a társadalom alsóbb rétegeit jelenleg jobban sújtja a drámai drágulás.

És a tanárhiánnyal kapcsolatban mi a valóság?

Sorra mennek nyugdíjba a tanítók és a tanárok. A következő 3 évben 17 ezren mennek nyugdíjba, és a jelenlegi tendencia szerint évente 2 ezer pedagógus lép be a pályára. 6 ezer új tanár próbálja ellensúlyozni majd a 17 ezer nyugdíjba vonulót?

Nem nehéz kiszámolni milyen irdatlan pedagógushiány lesz (már most is az van). Azonnal tenni kell valamit, mert ha csábító lesz ez a pálya újra, akkor is legalább 10 év kell, hogy rendeződjön valamelyest a helyzet az oktatásban. És aztán arra is vigyázni kell, hogy meg kell majd őrizni azt a színvonalat! A pedagógusbéreknek a minimálbérrel együtt kell majd emelkedniük. Biztos és átlátható vetítési alap kell, hogy a mostani helyzet soha többé ne fordulhasson elő!

Kapott rá bármilyen közvetlen reakciót a képviselőtől? És a környezete miként reagált a bejegyzésére?

Nem kaptam. A kollégáim szinte mind „gratuláltak” azért, hogy leírtam a véleményem. Ám nem azért gratuláltak, mert én Pócs Jánosnak „beszóltam”, hanem azért, mert végre részletesen összeszedtem, miért jutott idáig az egész pedagógustársadalom. Nekem sem az volt a célom, hogy vitázzak Pócs Jánossal, hanem meg akartam cáfolni a hamis előítéleteket, és be akartam mutatni a közoktatás valóságát. A képviselő posztja csak megerősített abban, hogy erre szükség van.

Más iskolákból, Jászberényből is nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett. Egy hang voltam, akivel azonosulni tudnak a bezártságban, aki szól azok helyett is, akik félnek.

A posztjában azt írta, hogy a posztíráson túl is kész cselekedni az oktatás megújításáért. Aztán az alsószentgyörgyi oktatási intézményéből számos tanár önnel együtt közösen kiállt a tanárok követelései mellett. Úgy érzi, ezzel elérte, amit akart, vagy szeretné folytatni a küzdelmet?

Igen, a kollégáim hozzávetőleg 90 százaléka vállalta a véleményét fotóval, aláírással egy közleményben. Ebben benne vannak az Általános Iskola és az Óvoda dolgozói is. Ez számomra nagyon kellemes meglepetés volt, és nagyon büszke vagyok rájuk! Már legalább tettem valamit, illetve a kollégáim is. Nem akarok semmilyen párt tagja lenni, még szakszervezeti tag sem vagyok, csak egy tanár, aki vállalja a véleményét.

Nagyon megragad, amikor azt kérdezgetik tőlem, hogy van értelme ennek a küzdelemnek? Ettől jobb lesz? Az különösen fáj, amikor tanárok szegezik nekem ezt a kérdést. Nekik azt mondom, hogy ha mindenki így áll hozzá, mint te, akkor biztosan nem! Meggyőződésem, hogy van értelme, és szomorú, hogy ezt magyarázni kell.

Az a legnagyobb csalódás, amikor egyes tanárok érdektelenségből nem hallatják a hangjukat. Az jobban kiábrándít, mint a megalázóan alacsony fizetés.

Ön szerint miként lehetne változtatni a tanárok társadalmi megítélésén?

Már önmagában az is sokat jelent, ha a tényekről felvilágosítjuk az embereket, a többség ugyanis nem tudja, hogy mi vezetett ideáig, és nem értik, hogy miért tiltakoznak a tanárok, ez az igazság.

Ellensúlyozni kell a propagandát, ami káros. Egyszerre állítják azt, hogy mellettük állnunk, és egyszerre hangolják ellenünk profin a társadalmat. Legalábbis azok ellen, akik merik vállalni a véleményüket. Valójában nem a kormányt kell meggyőznünk, mert ők pontosan ismerik a valóságot, hanem azokat, akiket megtéveszt a propaganda.

Jó volna az is, ha nem bélyegezné meg a hatalom minden egyes kritikusát. Képesek nagyon sértő kijelentéseket tenni, amelyekkel csak még jobban maguk ellen hergelik a tiltakozókat. Miközben én világéletemben jobboldali ember voltam és vagyok, nem vagyok sem Gyurcsány, sem más embere. Csak látom és most már érzem is a valóságot, és ez késztet cselekvésre.

Pócs János bejegyzésén kívül volt még olyan megszólalás, amelyik felháborította?

Igen, idén márciusban. Amikor a törvényesen sztrájkoló tanárokkal kapcsolatban Gulyás Gergely azt nyilatkozta, hogy csak 13 százalék csatlakozott a munkabeszüntetéshez, tehát a tanárok 87 százaléka velük van. Emlékszem, vacsora közben hallgattam ezt a nyilatkozatot, mire egyben lecsúszott a szalonna a torkomon. Hogy én mellettetek állok? Az oktatás kérdésben? Álljak oda emellé a sok átvert, félrekommunikált, megvezetett év és a sok hitegetés mellé? Akkor döntöttem el, hogy a sokszor cinikus, olykor már-már aljas válasz és propagandaszövegek miatt megteszem, amit tudok.

Ám sértő nyilatkozat nemcsak a politikusoktól érkezik. Van olyan véleményformáló, aki szerint söpredékek lepték el a pedagógus pályát. Ha ez így van, akkor ez is a jelenlegi kormánynak köszönhető, hiszen ha az eredeti kormányzati ígéret 2014 után is életben maradt volna, és megfelelő szakmai döntéshozatallal párosulna, akkor ez a pálya vonzóbb lenne! A pénzkivonás a gyerekeken csattan, hiszen a jó pedagógusok egyre inkább fogynak. Szóval az ilyen nyilatkozatok is igazi öngólok.

Egyházi iskolában tanít, nem államiban. Miért csatlakozik mégis a közoktatásban résztvevő tanárok követeléseihez?

Azért mert teljesen jogos követelések. Valóban, az egyházi iskolákban jobbak a körülmények, és kicsit nagyobb a szabadság. A mi iskolánkat is ide sorolnám, ráadásul Jászalsószentgyörgynek a polgármestere szintén sok mindenben támogatja az iskolánkat – ahogy a falut is. Ám a mi alapbérünk sem más, a béremelés követelése minket is érint. Minket is érint az, hogy a kormány felrúgta a saját ígéretét, és 2014-ben befagyasztották az úgynevezett vetítési alapot. A kormány a pedagógusokkal ugyanis úgy tesz, mintha 2014 óta nem emelkedett volna a minimálbér. Ha betartották volna vállalásukat, akkor 70 százalékkal magasabb lenne a tanárok fizetése! A sikerpropagandisták ezt valahogy mindig elfelejtik.

Figyelemmel kísérte a múlt kedden Budapesten megtartott Tanárballagást, ahol egyházi iskolák tanárai fogalmazták meg 5 pontos követelésüket? Egyetért velük?

Igen, természetesen, nagyon örülök, hogy itt is elindult valami, elkezdődött az összefogás. Ám már az október 23-i tüntetésen is sokan vettek részt az egyházi iskolákból. Szeretnék ott lenni a következőn. Fontosnak tartom leszögezni, hogy a Tanárballagás szervezői nem a korábbi rendezvények ellen vannak, csak szeretnék megmozgatni „a jobboldali, konzervatív, keresztény réteget”. A megmozdulásra bárki mehetett, csak annyi volt a kérés, hogy egy ballagáshoz illően, ne legyenek transzparensek, és semmiféle párt/egyesületi/szakszervezeti/mozgalmi logó/zászló/kitűző. Nagyon szimpatikus és kulturált volt az egész!

A múlt héten Jászberény is megmozdult. Szerveztek tüntetést, és most az országos élőlánchoz is csatlakoztak. Mi a véleménye erről?

Örültem neki, mert itt nagyon nagy volt a csend. Kezdetnek nem volt rossz. Viszont az nem hozott lázba, mikor kiderült, hogy volt olyan berényi iskola, ahonnan csak egyetlen pedagógus jött el. De voltak kellemes meglepetések is. A Lehel Vezér Gimnázium diákjai megszerveztek egy 2-300 fős élőláncot, amin magam is meglepődtem. Nagyon remélem, hogy nem éri támadás ezeket a gyerekeket (például hogy dolgozat elől lógnak, és hasonló marhaságok). Egyetlen óráról van szó, nem bulizni mentek ezek a gyerekek, hanem összehangoltan felszólaltak a pedagógustársadalom mellett.

Nagyon büszke vagyok azokra a kollégaimra és a diákokra, akik részt vettek ezek szervezésében. Elgondolkodtató, hogy ebben a tankerületben mennyire nehezen vállalják a véleményüket a pedagógusok. Beszélgetve a berényi demonstráción résztvevőkkel, meglepődve hallottam, mennyire félnek az iskolákban a tanárok. Részben megértem őket, de részben nem, mert például csak egy szolidaritási gesztus beleférhetne. Nem sztrájk, nem polgári engedetlenség, csak egy kiállás. Mondjuk egy fotó, amit mi is vállaltunk minden retorzió nélkül – vagy ahogy egy miskolci iskolákban egy beszédes képre álltak össze, amelyen a tanári hivatás elöregedését és fogyását szemléltették.

Sokan egyetértenek a passzívak közül is, és felháborodnak a kommunikáción, csak félnek. Közben 60 tankerületből már 50-ben történt valami! Csak a szolidaritás felvállalása is nagyon fontos, mert akkor legalább nem mondhatja azt sem Gulyás Gergely, sem senki, hogy a pedagógusok 87 százaléka a jelenlegi rendszer mellett áll.

A szolidaritás elég lesz?

Arra mindenképpen, hogy vállalják véleményüket, ez is nagy előrelépés már! Persze tudom, valójában az segítene, ha minden pedagógus kimenne és sztrájkolna. Egyelőre ez nem reális.

Említette, hogy önöket az alsószentgyörgyi egyházi iskolában nem érte retorzió, és hogy vannak olyan jászberényi oktatási intézmények, ahonnan nagy a csend. Megkérdezhetem, hogy ugyanaz a fenntartójuk a Nagyboldoggal és a régi Liskával (Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola és Szent József Katolikus Elektronikai Technikum és Gimnázium)?

Igen.

Ők hogy-hogy ennyire máshogy gondolkodnak, és nem állnak ki semmilyen formában?

Ezt én nem tudom, tőlük kell megkérdezni.