Bencsik András a Hír TV Sajtóklub műsorában másfél perces monológban nyomdafestéket nem tűrő szavakkal mondta el a véleményét a pedagógussztortájkról. Azt mondta:

„Nagyon nagy baj van Magyarországon az oktatásban, ellepte a pedagógusi pályát, főleg a középiskolában egy olyan sötét társaság, amelyik kizárólag csak rombolni akar. Itt az ideje, hogy fölébredjünk”.

Az október 23-i tüntetésen felszólaló Pankotai Lilire utalva sem rejtette véka alá véleményét:

"Ellepték a tanári pályát ezek a szörnyetegek, és ezek a szörnyetegek nevelnek föl egy szörnyeteg generációt, mert az a kislány azt hiszi, hogy ő valaki, nem tudja, hogy őt csak eszköznek használták”.

A Demokrata című lap főszerkesztőjének megnyilvánulására reagált egy fóti iskola igazgatója, aki nyílt levelet írt Orbán Viktorhoz, Maruzsa Zoltánhoz, Pintér Sándorhoz és Hajnal Gabriellához - számolt be róla a 444.hu. Azt írta, nem hitt a fülének, amikor meghallotta, amit Bencsik András mondott. Azt várta, hogy a levél címzettjei közül valaki majd megszólal ennek kapcsán, „szót emel értem, aki semmivel nem szolgált rá a becsmérlésre, megalázásra”.

„Ez a harmincadik tanévem pedagógusként. Mondhatni jubileumi jutalomnak is beillett volna, ha Önök nem hagyják szó nélkül, hogy valaki, bárki söpredéknek, szörnyetegnek nevezzen. Senkinek nem lenne szabad megengedni ezt. Senkinek nem lenne szabad hagyni, hogy ezt megengedje magának. Még egy senkinek sem, nem egy magas rangú állami elismerés birtokosának.
Pankotai Lilit meg lehet szólni, lehet ítélkezni felette. Stílusára neki egy mentsége még biztosan van, az életkora. Ez Bencsik András számára nem lehet mentség"

- véli az igazgató.

A vélemény-nyilvánítónak is üzent:

„Mielőtt ezeket a sorokat megírtam volna, biztonság kedvéért még egyszer végighallgattam a beszélgetést, majd fellapoztam a megfelelő kéziszótárakat, és ellenőriztem a söpredék, nagypofájú, nihilista, semmiházi, szörny szavak jelentését, hátha tévedek. Majd hosszan néztem magamba és önvizsgálatot tartottam. Nem tévedtem, egyik sem vagyok."

„Kikérem magamnak, hogy az előbb említett kifejezésekkel illessen anélkül, hogy egyszer is találkoztunk volna, anélkül, hogy ismerne."”

Az igazgató úgy érzi, hogy megalázták pedagógusi és emberi mivoltában is.

„Felhívom a figyelmét, bár evvel nyilván tisztában van, hogy amennyiben állításának valódiságát tényekkel nem támasztja alá, vagy azokat nem vonja vissza, úgy közfeladatot ellátó személyek rágalmazását követi el”

– zárta levelét.

A műsornak teret adó Hír tv a kormánypárti konglomerátum, a KESMA tagja, amelyről legutóbb a hónap elején derült ki, 3 milliárd forint közpénzhez juthat.