Ahogy arról a Frisshírek korábban már beszámolt, október végén bombaként robbant a hír, miszerint  366 posta kerül bezárásra november 12-vel. A bezárásban összesen 210 település volt érintett, ezek listája a Magyar Posta honlapján elérhető. A postahelyek megszűnésével egyben 740 postai alkalmazott munkahelye is megszűnt, azonban a dolgozókat elbocsájtás helyett ideiglenesen áthelyezték másik hivatalokba. A Magyar Posta az energiaköltségek csökkentése érdekében hozta meg ezt a drasztikus lépést, közleményükben ezzel indokolták döntésüket.

Pártszimpátiától függetlenül nem mindenhol fogadták megértően a bezárások tényét és többek számára nem egyértelmű mi alapján választották ki a bezárásra ítélt hivatalokat.

Tatabányán egyszerre három, egész városrészeket ellátó postafiókot zártak be. A bezárások ellen a város polgármestere Szücsné Posztovics Ilona is hangot emelt, és kérte a döntés felülvizsgálatát a Magyar Posta részéről.
A polgármester posztjában úgy fogalmazott, hogy az ott élők számára jelentős nehézségeket fog okozni a postai szolgáltatások elérése. A Magyar Posta azonban arról tájékoztatta, hogy a digitális csatornákkal és csomag automatákkal kiegészülve képesek biztosítani a megfelelő színvonalú szolgáltatásokat.

A digitális lehetőségeket a lakosság egy jelentős része megfelelő tapasztalat, tudás, illetve eszközök hiányában nem tudja igénybe venni. Számukra a leveleik és csomagjaik feladása, csekkjeik befizetése, közüzemi számláik kiegyenlítése komolyan megnehezedik majd.

- írta közösségi oldalán Szücsné Posztovics Ilona, reflektálva arra a tényre, hogy nem várható el a lakosság részéről, hogy megfelelő eszközök hiányában, ezek használatára hagyatkozzanak.

A tömegközlekedést használók, idősek és kisgyermekesek számára a nyitva maradó postahivatalok elérése több órás programnak ígérkezik a jövőben, amit sokan túlzásnak tartanak egy-egy csekk vagy levél feladása érdekében. Kérdéses továbbá, hogy a nyitva maradó postahivatalok hogyan fognak megbirkózni a megnövekedett forgalommal, bizonyos kiemelt időszakokban.

Komáromban két posta is újranyithat, ezt a város polgármestere Molnár Attila nyilatkozta az RTL Híradójának. Úgy fogalmazott, hogy külön megállapodás keretében, az önkormányzat szerződést fog kötni a Magyar Postával a közös üzemeltetésre vonatkozóan. Ez annyit tesz a gyakorlatban, hogy az önkormányzat részben vagy egészben átvállalja a postahivatalok rezsiköltségét. A szerződéskötés néhány héten belül realizálódik és a postahivatalok újra kinyithatnak.

Komárom esete nem egyedi, az elmúlt pár napban több település is tárgyalást folytatott a Magyar Postával, annak érdekében, hogy újra kinyithassanak a bezárt fiókok. A legtöbb esetben az önkormányzatok átvállalnák részben vagy egészben a hivatalok rezsiköltségét.

Így tett Tata város polgármestere is, aki videóban jelentette be, hogy levelet fogalmaztak meg a Posta felé, melyben nagyvonalú ajánlatott tettek két bezárt postafiók további üzemeltetésére vonatkozóan. A Gesztenye fasorban lévő kisposta bérleti díját az önkormányzat elengedné, továbbá a két hivatal energia többletköltségét a jövőben átvállalnák, vagyis a Magyar Postának semmilyen többletköltséggel nem járna a két fiók üzemeltetése és ezen felül a bérleti díjat sem kellene megfizetniük az önkormányzat felé az egyik hivatal esetében. A levelet kedden este írta alá a polgármester és szerdán továbbítják a szolgáltató felé.

A kép forrása: Facebook/Őrsi Gergely oldala