Mint írták, 

a madarakat – a közvélekedéssel ellentétben – nem azért etetik ilyenkor, hogy azok életben maradjanak, erre természetesen emberi segítség nélkül képesek.

A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése – emelték ki.

Ugyanakkor az MME felhívja az emberek figyelmét arra, hogy

a vízimadarakat ne etessék, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a hidegebb időben megszokottnak.

Az énekesmadaraknak téli eleségként adható:

  • napraforgó,
  • alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva)
  • bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal)
  • állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó).

Ezek valamelyike már önmagában is elegendő lehet; plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere.

Bármi mással kísérletezni felesleges és a madarakra nézve kockázatos lehet

– hangsúlyozta a madártani egyesület.

Fotó: Pixabay