Hivatalosan a mai naptól hatósági ára a tojás és a krumpli. Bár Gulyás Gergely már korábban bejelentette az intézkedést a Kormányinfón, a Magyar Közlönyben csak az utolsó pillanatokban jelent meg a pontos szabályozás. Ennek hiányában viszont a kereskedők nem tudtak kellően előkészülni az újonnan bevezetett változásokra.

Vas megyében egyelőre nem okozott fennakadást a mai nap, ezidáig nem volt hiány a burgonyából és a tojásból. Az viszont érezhető, hogy kevesebbet tettek ki ma a polcokra belőlük.

Marika elmondása szerint nagyon örül a kormány rendelkezésének, mert ilyen tojás árak mellett már azt hitte, hogy idén még karácsonyra sem tud majd sütit sütni. Ezért számára megkönnyebbülés a döntés.

Zsolt, aki futárként dolgozik, elmondta, hogy hetek óta ő segít a feleségének, meg a szüleinek a bevásárlásban, mert sokfelé jár, így könnyebben tud hozzájutni a hatósági áras termékekhez, mert ugye nem nagyon lehet kapni őket. Most majd még a tojásokra is vigyáznia kell hazafelé - mondja némi derűvel a hangjában, de azért érezni, hogy nem megnyugtató a helyzet számára.

Piroska néni nem tudta megmondani, hogy bevezette-e már a bolt a hatósági árakat, ő ugyanis csak holnap kap nyugdíjat, így ma biztosan nem megy bolt közelébe, nincs neki miből vásárolni.

A megkérdezettek jelentős része aggódik azon, hogy el fog tűnni a boltok polcairól a tojás és a krumpli is, ahogy már kristálycukorból és tejből is alig-alig van az üzletekben. Az idősebbek még azt is hozzátették, hogy nem gondolták volna a kilencvenes évek elején, hogy újra Ausztriába járnak majd bevásárolni, ráadásul magyar termékekért.

Fotó: Pixabay.com