A magyar köztársasági elnök – az MTI beszámolója szerint – a demográfiai problémákról szólva kiemelte, hogy a termékenységi ráta, azaz a népesség fenntartásához szükséges szint egyetlen európai országban sem haladja meg a kettőt, Franciaországban is kettő alá süllyedt.

Az, hogy Európa népessége növekszik, nem természetes folyamat, hanem a bevándorlás eredménye 

– tette hozzá.

Novák Katalin kiemelte, hogy Magyarország is demográfiai kihívások előtt áll, négy évtizede csökken folyamatosan a népesség.

Magyarországon 10-12 éve nagyon erős a családpolitika, arra keressük a megoldást, hogy a vágyott gyermekek mind megszülethessenek. A vágyott és a valóban megszületett gyermekek száma között ugyanis jelentős különbség tapasztalható

– fűzte hozzá.

Novák Katalin elmondta, hogy Magyarország a bruttó hazai össztermék (GDP) 6,2 százalékát fordítja családtámogatásra, befektetve ezzel a jövőbe. Az intézkedések között említette többek között a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK), valamint az egyetemi tandíj elengedését három gyermek megszületésekor, amelyekkel kapcsolatban a francia diákok tapssal fejezték ki tetszésüket.

Mint mondta, az állam igyekszik segítséget nyújtani abban is, hogy a szülőknek ne kelljen választaniuk a szakmai karrier és a családalapítás között. Hozzátette, hogy a szakmai életre sosem késő koncentrálni és

saját tapasztalatai szerint a családalapítást nem érdemes feláldozni a szakmai pályafutás érdekében.

Novák Katalin kitért az Ukrajnában dúló háborúra is, amely Magyarország szomszédságában zajlik.

Mindez azért is érinti közvetlenül országunkat, mert Kárpátalján mintegy 150 ezer magyar él, s több mint 200 magyar halt meg eddig a háborúban

– mutatott rá, kiemelve: a helyzet törékeny, el kell kerülni a háború eszkalálódását.

Emlékeztetett arra: az első világháború Magyarország számára nemzeti tragédiával végződött, amikor területe kétharmadát elveszítette.

„Megtanultuk a leckét” – mutatott rá, hozzátéve: békére van szükség, Ukrajnában is.

Novák Katalin kérdésekre válaszolva kifejtette véleményét egyebek mellett a modern nő fogalmáról, a gyermekvállalás környezetvédelmi szempontjairól, a közjó kérdéséről és hogy nőként nehéz-e politikusnak lenni.

Arra a kérdésre, hogy milyen tanáccsal látná el a jelenlévő filozófus hallgatókat, ha a későbbiekben politikusi pályára készülnének, a következőt hangsúlyozta: mindig tartsák szem előtt, hogy sosem az Önök személye a fontos.

A cél nem magunk vagyunk, hanem az, hogy a jövőért, a gyermekeinkért dolgozzunk.

Fotó: Facebook/Novák Katalin oldala