Hazánk egyik legjelentősebb klasszicista kastélyának főépületét újították fel. Legalábbis elkészült a nagy része, emellett a park és az abban található több melléképület megújításával is végeztek, valamint befejezték a közműrendszer korszerűsítését, továbbá kiállítótereket, múzeum-shopot és kávézót alakítottak ki. A kivitelezési munkálatokhoz restaurátori és belsőépítészeti munka is kapcsolódott.

A kastély földszinti tárlatán a Festetics-család mindennapi életét, érdeklődési körét és történelmi szerepvállalását ismerhetik meg a látogatók. A botanikai szalonban ízelítő látható a korabeli természettudományos ismeretekből, bepillantás nyerhető Kossuth Lajos eredeti herbáriumszekrényének fiókjaiba, egy interaktív, négyévszakos terepasztal segítségével pedig megismerhető a kert története.

A könyvtárszobában építészeti stílusbemutató, a díszteremben grófi életkép látható, de a 20. század eleji háló- és fürdőszoba, grófnői empire szalon, "kertszoba", valamint korhű dolgozószoba is várja a látogatógat az épületben, ahol külön fejezet foglalkozik a kastély 1945 utáni sorsával és az abban létrehozott gyermekotthon történetével.

Kiemelt szerepet kap az emeleti kiállításon a szabadkőművesség, hiszen a kastély több szálon köthető hozzá: az építtető, Festetics Antal a rend tagja volt, az alagsor titkos levéltár emlékét őrzi, az angolpark pedig az általuk használt szimbolika ékes példája. A dégi kastélyban, amely a mozgalom hazai központjaként működhetett, a látogatók interaktív és történelmileg hiteles módon ismerkedhetnek meg a szertartásokkal, eszközökkel, vagy akár bele is lapozhatnak a rend szótárába.

A megújult műemléképület és az angolpark nemcsak a kikapcsolódásra vágyókat, de a különleges rendezvényhelyszínt keresőket is várja. A komplexum kizárólag helyszíni, illetve előzetes regisztráció alapján induló, vezetett csoportokban látogatható.

A közlemény szerint a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében hazai és uniós forrásokból összesen 3,361 milliárd forintot fordítottak a beruházásra.

Fotó: Fb Dég, Festetics-kastély hivatalos oldala