Évek óta probléma, mégsem tesznek semmit….

Simon Zoltán Demokratikus Koalíció Gy-M-S megye 4. választókörzetének elnöke, Sopron városának önkormányzati képviselője, többször hívta már fel a figyelmet néhány nagyon problémás útszakaszra, és nem először. Van amit már több mint egy éve jelzett az illetékeseknek, azaz a városvezetésnek.

Persze az út elromolhat, hiszen amit használnak, és ki van téve az időjárás viszontagságának, az előbb utóbb megsínyli, de amit már a lakosok is jeleznek, azt talán áldásos volna megjavítani. Vagy éppen befejezni amit elkezdtek…

Ilyen például az Ágfalvai út, ami egy fontos útszakasz Sopronban. Mégis például a buszmegállók használata az idősek számára nehezen kivitelezhető, már – már balesetveszélyes. Arról nem is beszélve, hogy eső – hó esetén, nincs, ami az embereket megvédje, ahova egyáltalán be tudnak húzódni. Elnézve, olyan benyomásunk támadhat, mintha csak random táblákat dobtak volna le itt – ott, jelezvén, hogy buszra szállhatsz, ha legyőződ az egyes pályát, és egyáltalán eljutsz addig.

Ráadásul vannak az útnak olyan részei, amik egész egyszerűen be sem lettek fejezve, így az ember egy esőzés után bokáig süllyed a sárban, de még a parkolás sem igazán megoldott.

A másik, amire Simon Zoltán felhívta a figyelmet, a Határőr utca - „a város által fenntartott kacsaúsztató”, hiszen több helyen megáll a víz az aszfalton. Jelzés ment az illetékesek felé szintén több mint egy éve, de ők ilyen jellegű problémát nem tapasztaltak…

Mindenesetre az említett problémákkal ismét megkeresték városvezetést. Kíváncsian várjuk, hogy ezúttal lesz e előrelépés a kérdéses területeken.

Fotók: Simon Zoltán – Facebook oldala