Az esetről július 28-án 20 óra 44 perckor érkezett a rendőrségi bejelentés. Egy nő telefonált, hogy újfehértói otthonukban eszméletlen állapotban találta rá az édesanyjára, miközben édesapját érkezésekor az autójával távozni látta. A mentőszolgálat helyszínre ékező munkatársai már csak a nő halálának beálltát tudták megállapítani. A helyszini orvosi vélemény szerint a 48 éves nő halálát vélhetően a testét ért több szúrás okozta sérülés miatt következett be - írta a police.hu.

A szabolcsi nyomozók azonnali adatgyűjtésbe kezdtek, és elrendelték a feltételezett elkövető, a férj felkutatását, akit néhány órán belül, július 29-én 4 óra 58 perckor az Újfehértóról Hajdúböszörménybe vezető út mellett elfogták.

T. László 51 éves újfehértói lakost kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására. A kihallgatás során férj beismerte a gyilkosság elkövetését. Elmondta, hogy a feleségével válófélben voltak, több konfliktus volt közöttük, ezúttal is összeszólalkoztak, és a vita hevében egy konyhai késsel többször megszúrta.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a T. László ellen befejezte a nyomozást, az iratokat átadta az ügyészségnek - írja a rendőrség.

Fotó: police.hu