Az október végéig igényt bejelentők még betáplálhatják a megtermelt napenergiát villamosenergia-hálózatba, az azután igényt bejelentők csak saját használatra fordíthatják az áramot, amíg nem valósul meg a kormány által ígért hálózatfejlesztés

– közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM), miután szerdán késő este megjelent a Magyar Közlönyben a háztartási kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának feltételeiről szóló kormányrendelet.

A hvg.hu ez alapján arról írt, hogy az igénybejelentés történhet személyesen az ügyfélszolgálatokon és az interneten elérhető űrlapon keresztül is.

Az október 31-e után benyújtott igények esetében csak akkor lehetséges a feltáplálás, ha a kérelmező igazolni tudja, hogy „igénybejelentésére a szolgáltató érdekkörében felmerült oknál fogva nem került sor” – fogalmaz a jogszabály.

A lap arról is beszámolt, hogy a kormány emellett gyorsította a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetését is, egy másik, szintén a szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján

a legfeljebb 10,8 kVA teljesítményű erőművek engedélyeztetésére vonatkozó terveket három munkanapon belül bírálják el.

A hvg.hu a TIM közleménye nyomán cikkében arra emlékeztetett, hogy

a napenergia-betáplálás ideiglenes felfüggesztése nem érinti azokat a háztartásokat, amelyek már most élnek a betáplálás lehetőségével vagy október 31-ig kérelmezik azt.

Az ezt követően megtett igénybejelentések alapján telepített háztartási méretű kiserőművek a megtermelt energiát közvetlenül használhatják majd fel, anélkül, hogy a hálózatra betáplálnák a helyben fel nem használt villamosenergia felesleget.

Az akkumulátorok telepítését a kormány is ösztönözni fogja, amint az európai uniós források elérhetővé válnak, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig rendszeresen ellenőrzi hálózat állapotát és javaslatot tesz a betáplálás felfüggesztésének megszüntetésére

– közölte a tárca közleménye szerint Steiner Attila államtitkár.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter október közepén jelentette be, hogy aki eddig nem kérelmezte a visszatáplálást, az a jövőben azt nem teheti meg, mindaddig, amíg a hálózatot nem fejlesztik erre alkalmassá. A politikus ezt azzal indokolta, hogy

pillanatnyilag sokkal több az igény, mint amennyit a hálózat be tud fogadni.

Azt azonban mindeddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor is zárul le a lehetőség a csatlakozásra, a napelemügyben kedd este megjelent kormányrendelet még csak a különböző díjszabásokat módosította, mondhatni, drágította a telepítést.

Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség tiltakozott a hálózati visszatáplálás felfüggesztése miatt, amely a közösség szerint ellentétes a kormány eddigi törekvéseivel. A Greenpeace is bírálta a módosítást, mondván: az gyakorlatilag felszámolja hazánkban a napenergiával kapcsolatos fejlesztéseket.

Emellett a kormány a lakossági napelempályázat újabb, novemberre tervezett körét is lefújta, a kormányzati közlés szerint ez akkor történhet meg, ha Magyarország hozzájut az uniós forrásokhoz.

Illusztrációs fotó: Pixabay