Az Infostart.hu beszámolója szerint az Egyesült Diákfront, a noÁr, a PDSZ, a PSZ és a Tanítanék Mozgalom reggel fél nyolckor Budapesten, a Margit hídnál találkoztak a csütörtöki élőláncot megelőzően, hogy arról tájékoztassák a nyilvánosságot, hogyan folytatódik az oktatás helyzetét övező tiltakozási hullám, milyen irányt vesz a polgári engedetlenség, a sztrájk, illetve hogy hogyan látják az eddigi tiltakozások eredményességét.

Előzőleg közleményt is kiadtak, amelyben úgy fogalmaznak,

az elmúlt egy hónap világosan megmutatta, hogy a hatalom megtorpant a tiltakozások láttán, miközben a szolidaritás változatos megnyilvánulásait látjuk a pedagógusok, szülők és diákok körében.

A tájékoztatón Molnár Áron színész, a noÁr mozgalom alapítója közölte,

a polgári engedetlenség az új sztrájk, és már nem csak a tanárok ügye a polgári engedetlenség, ehhez csatlakozniuk kell más ágazatok dolgozóinak is, például az egészségügyi dolgozóknak is.
Ma még csak a tanárokat szedik szét, holnap már ők következnek

– tette hozzá.

Az Infostart.hu cikke szerint úgy fogalmazott,

öt tanár „kirakatkirúgása” után a hatalom meghátrált.

Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivő azt mondta, csütörtökön több ezer pedagógus teszi le a munkát pár órára vagy egész napra.

Kiemelt nap a mai nap. A következő egységes sztrájk november 18. lesz, nagyon szeretnénk, ha azon még többen és még többen vennének részt. Azt látjuk, hogy a szülőket is arra biztatják, hogy támogassák a sztrájkot. Szerencsére olyan rosszul sikerült összerakni a törvényt, hogy vannak kiskapuk, amelyek segítségével be lehet szüntetni a munkát

– mondta.

Azt is bejelentette, az állásvesztéssel fenyegetett tanároknak ingyenes jogsegélyszolgálatot nyújt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), közben viszont említése szerint különböző „nyomásgyakorló eszközökkel igyekeznek akadályozni a sztrájkot”.

Mint mondta,

november 7-én sztrájkegyeztetés lesz a kormány képviselőivel délután 3 órakor – Maruzsa Zoltán oktatási államtitkártól erről levelet kaptak szerda este –, illetve ezt megelőzően parlamenti vitanapra is sor kerülhet november 2-án.

Csütörtökön Nagy Erzsébet számai szerint 33 tankerületben tartanak élőláncot.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke hozzátette még, november 22-én demokráciaórákat tartanak majd, november 26-án pedig nagyszabású budapesti tüntetés lesz, hasonló az október 23-aihoz.

Összefogtunk, folytatjuk, nem félünk

– zárta szavait.

Gosztonyi Gábor csütörtök reggel az InfoRádiónak is nyilatkozott. Bejelentette, a sztrájkok továbbra is mennek, öt nappal előre kell bejelenteni, három nappal előtte pedig a pontos létszámot jelezni. Szerinte

azért kell folyamatosan fenntartani a sztrájkot, mert „a kormány eddig a füle botját sem mozgatta”.

Arról nem tudnak, miről volt szó Horváth Péter (Nemzeti Pedagógus Kar) és Novák Katalin köztársasági elnök, illetve Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter között a szerdai egyeztetések során.

Majd reméljük, elmondják, és nem titkosítják 50 évre

– jegyezte meg Gosztonyi Gábor.

A Margit híd csütörtök reggel már tele volt, az autósok szimpátiájukról biztosították a járdán állókat.

Fotó: Gulácsi Donát