Ahogy arról mi is beszámoltunk, a mai nap ismét a tanárok és diákok tiltakozásáé volt. Ahogy azt október 23-án a nyolcvanezresre dagadt budapesti tüntetésen bejelentették, október 27-én élőláncot vonnak Budapest belvárosában, országszerte pedig sztrájkolnak.

A Telex cikkében összegezte, miként is sikerült a mai megmozdulás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) reggel 7:30-kor tartotta meg sajtótájékoztatóját, amin szót kapott Törley Katalin is, a Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott tanára.

Van miért élni a polgári engedetlenség eszközével

- jelentette ki a tiltakozások miatt felmentett pedagógus, majd a PDSZ képviseletében Nagy Erzsébet bejelentette, hogy november 18-ára ismét országos sztrájkot hirdetnek. Előtte pedig november 7-én egyeztetni fognak a kormány képviseletében Maruzsa Zoltán államtitkárral, november 2-án pedig akár vitanap is lehet a kérdésről a parlamentben.

Az élőlánc kibontakozása ezek után vette kezdetét. 7:45 és 8:45 között egy órán át a Margit híd pesti hídfőjétől a Villányi útig több mint 10 kilométer hosszan nyújtózott a reggeli élőlánc.

A megmozdulást kiegészítendő, a Margit-hidat a főváros a tüntetéshez igazítva lobogózta fel. Rajta a szakszervezetek és a tanártiltakozások szimbólumává váló piros felkiáltójel zászlói váltogatták egymást.

Ezt követően délelőtt 10 órára a Belső-Pesti tankerületi Központ elé vonultak a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai, ahol a plágiumbotrányba keveredett tankerületi igazgató, Marosi Beatrix megígérte nekik, hogy a sztrájk alatt jogszabályok szerint meg fogják kapni a fizetésüket. Az igazgató azt is elmondta, hogy el fog menni a gimnáziumba, és folytatja az egyeztetést a tanárokkal.

A kiemelt kép forrása: noÁr Facebook-oldala