Mikrohullámú sütő nélkül sokan el se tudnánk képzelni az életet. Tartja a mondás, hogy komoly tudományos fejlesztések vagy a Holdra szállás milyen nagy szolgálatot tettek az emberiségnek. Pedig valójában a mosógép vagy akár épp a mikrohullámú sütő az, amely érdemileg megkönnyítette embermilliók vagy milliárdok dolgát.

A kényelemnek azonban ára van. Vannak szabályok, amelyeket mindenképpen meg kell tartani, különben komoly veszélynek tehetjük ki magunkat. Hiába jó és hasznos a mikrohullámú sütő, meg vannak a maga korlátai. Nem mindegy, mit és nem mindegy hogyan melegítünk, különben robbanás is lehet a vége - figyelmeztet a dívány.hu, amely csokorba gyűjtött 9 dolgot, amit semmiképp se tegyenek be a "mikróba"!

1. Csilipaprika

Lehet, nem is nagyon jutna eszünkbe, hogy a csilipaprikát önmagában felmelegítsünk. Az ízesítőszerek elhanyagolható mennyiségben nem igényelnek külön melegítést, hiszen nem hűtik le érdemben az ételt. Mégis, ha esetleg bőven "megcsiliztük" volna az ebédünket, csak óvatosan a mikrózással. A csípősségért felelős kapsziacinnak köszönhetően ugyanis olyan gőzök szabadulhatnak fel, amelyek - kinyitva a melegítő eszköz ajtaját - irritálhatják érzékszerveinket, akár a tüdőt is.

2. Egész keménytojás

Hiába a biztos héj, melegítés közben olyan gőz halmozódhat fel a tojásban, amely erőteljesen kirobbanhat, akár meg is égethet, amikor fel szeretnénk törni a tojást. Fosszuk meg héjától, és úgy melegítsük csak.

3. Hungarocell ételdoboz

Ahogy a fém vagy a műanyag, úgy a hungarocellből készült ételdoboz sem barátja a mikróhullámú sütőnek. Eltorzulhat, megolvashat, elemei beleszivároghatnak az ételünkbe.

4. Víz a kávésbögrében

A lap nagy óvatosságra bátorít bennünket. Erről az egyről én például talán soha nem fogok tudni lemondani. Mindenesetre biztonságosabb volna a vizet önmagában vízforralóban melegíteni, így semmiképp sem robbanhat ki  a felforrt víz a bögréből.

5. Szőlő

Amennyiben szokásunk volt gyümölcsöket mikrózni, a szőlőről ebben az esetben mondjuk le. A túlhevülés ennél a ételnél azt eredményezheti, hogy ragacsocs darabkákká robbanhatnak szét a szemek.

6. Maradék krumpli

A maradék krumplira nem mikróhullámú sütő, hanem inkább az idő és a helytelen tárolás jelenthet veszélyt. Ezért csak akkor melegítsük újra, tehát fogyasszunk később is belőle, ha biztosan időben tettük be a hűtőbe főzés után. Különben ugyanis elszaporodhat benne az a baktérium, amely a botulizmusért felelős. A mikró ugyanis nem pusztítja el az ilyen baktériumokat.

7. Feldolgozott húsok

Bacon, a virslit vagy a löncshúst jobb sütőben újramelegíteni vagy hirtelen újrasütni, ugyanis olyan koleszterinoxidációs termékek keletkezhetnek benne a mikróban felmelegítve, amelyek a szívkoszorúér-betegség kialakulását vagy artériákban plakk lerakódását siettethetik.

8. Paradicsomszósz

A paradicsomszósz melegítése nem annyira egészségügyi, inkább esztétikai vagy takarítási veszélyeket hord magában. A sűrű anyagból ugyanis nem tud távozni a keletkető hő és a gőz, amely robbanva könnyen beterítheti a mikróhullámú belsejét. A tűzhelyen melegítve van lehetőség kevergetni közben a szószt, így a keletkező hő távozhat belőle robbanás nélkül.

+1. Semmi

Ez nem vicc. Nem azt jelenti, hogy a tányérban vagy pohárban mindig kell lennie valamilyen mikrózható ételnek, hanem azt jelenti, hogy edények és ételek nélkül tilos bekapcsolni a mikróhullámút. A kibocsátott mikróhullámokat ugyanis abban az esetben nem nyeli el semmi, amely visszaverődve árt az eszköznek, de tűzveszélyes is!

A kiemelt kép forrása: unsplash.com