A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium végzős diákja egy ideje már ismert a helyi közösségben éleslátásáról és éles nyelvéről. Pankotai Lili egy tavaszi pécsi slam-versenyen már részt vett, ahol fiatal kora ellenére dobogós helyezést ért el. A hazánkban még újnak számító műfaj szabályainak megfelelően tömören, irodalmi igénnyel fogalmazta meg véleményét a mai magyarországi állapotokkal és az oktatás helyzetével kapcsolatban az október 23-ai fővárosi, több tízezres részvétellel megtartott pedagógus tüntetésen.

Beszédével ugyan nagy sikert ért el a hallgatósága előtt a pécsi lány, iskolájában azonban kiverte a biztosítékot. Nem elsősorban a megfogalmazott kritikái miatt, hanem inkább a stílusa, főként az obszcén kifejezések használata miatt váltott ki ellenérzéseket.

A diáklány nyomdafestéket nehezen eltűrő szavait mi sem idézzük, annyi azonban elmondható, hogy a mondanivaló közlése szempontjából nem volt feltétlen szükséges teletűzdelnie ezekkel a 3 perces előadását. Talán a tanárainak sem estek feltétlenül jól ezek a szavak...

Iskolája igazgatója nem rejtette véka alá ellenvéleményét Pankotai Lili produkciójával kapcsolatban. Olyannyira nem, hogy a nyilvánosság előtt, a gimnázium Facebook oldalán közzé is tette állásfoglalását. Eszerint:

"Intézményünk nevében kijelentem, hogy tiszteletben tartjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódunk tanulónk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától. Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját."  dr. Nyisztor Zsolt igazgató

A katolikus fenntartású oktatási intézmény nagy múltra tekint vissza Pécsett. A Dzsámi szomszédságában, a Széchenyi téren található gimnázium máig követi a hagyományait. Vélhetően a diáklány trágár kifejezései mellett a következő gondolatával is problémája lehet az igazgatónak:

"A generációm vállalja fel a hivalkodást, hogy leszarjuk, ki az anya, és ki az apa, csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem."

További részlet a beszédből:

"Szeretnék gondolkodni, és a világgal végre nem szembemenni. Azt hiszed, nem tisztelem a múltat? Hogy Petőfi és Csokonai nekem egy rég elfeledett kulturális ultra? Hát vágod? Rohadtul nem. Pont arra nevelt a 12 pont és az aradi vértanúk, amiért éppen itt most felszólalok, bár lehet, szerinted túlvadult. Szeretnék gondolkodni, a hexameteren túllátni, rálátni, a fizetésen elcsodálkozni, mert igenis ők tanítják a jövőt” " – fogalmazott Pankotai Lili beszédében.

Fotó: ADOM Diákmozgalom Facebook oldala