A nyomozás vizsgálati szakasza befejeződött, a fehérvári rendőrök az iratokat a napokban megküldték a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek.  

Előzmény: A rendőrségre személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés még 2022. január 16-án délelőtt a 8-as számú főútról. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 49 éves sárkeresztúri sofőr a főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszán autózott Csór felé - írta a police.hu.

A 14-es kilométernél található jobbra ívelő útkanyarban a férfi az út vonalvezetését figyelmen kívül hagyta, és miután elveszítette uralmát a járműve felett, az úttestről lesodródott, átszakította a szalagkorlátot, végül pedig a vízelveztő árokba csapódott. A baleset következtében a jármű vezetője, valamint a jobb első ülésen utazó utasa könnyű sérüléseket szenvedtek, míg a személyautó jobb hátsó ülésén utazó 52 éves várpalotai férfi, - aki nem használta a biztonsági övet - a gépjárműből kiesett és maradandó egészségkárosodást szenvedett.

A balesetet okozó sofőr úgy tűnt, hogy ivott, ezt a későbbi orvosszakértői vizsgálat eredményei is megerősítettek, ezért járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult vele szemben büntetőeljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

… hogy mindenki hazaérjen!

Fotó: police.hu