Giorgia Meloni személyesen olvasta fel sajtónak a miniszteri névsort. Az FdI két szövetségese, a Liga és a Hajrá, Olaszország (FI) adja a két kormányfő-helyettest. 

  • Antonio Tajani, a FI politikusa, aki egyben a külügyminiszter is lesz,
  • Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki a kikötőkért is felelős infrastrukturális tárcát vezeti majd.

Utóbbi jelentős minisztériumnak számít annál is inkább, mivel a pandémia utáni gazdasági helyreállítási források jelentős része infrastrukturális beruházásokat fedez.

A kormány huszonnégy tagjából öt-öt a FI-nek és a Ligának jutott. Giorgia Meloni az ország első női miniszterelnöke. A gazdasági minisztérium élére Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa kerül, aki a korábbi Draghi-kormányban a gazdasági fejlesztésért volt felelős. Az új belügyminiszter Matteo Piantedosi prefektus, aki a volt belügyminiszter Matteo Salvini kabinetfőnöke volt. Védelmi miniszter lett a Giorgia Meloni egyik legközelebbi munkatársaként ismert Guido Crosetto. Szintén az FdI politikusa, Raffaele Fitto EU-ügyi tárca nélküli miniszter lesz, és a kohézióért és a gazdasági helyreállítási források felhasználásáért is felelős lesz.


Szakértői kormánytagnak számít Carlo Nordio nyugalmazott ügyész, aki az igazságügyi miniszteri széket kapta meg, és az egészségügyi miniszter, Orazio Schillaci orvos, a római Tor Vergata egyetem rektora.

Több minisztérium hatásköre bővül, újdonságnak számít a születési politikáért is felelős családügyi, valamint a fogyatékosággal élőkért felelős minisztérium. A volt szicíliai kormányzó, Nello Musumeci vezeti a Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős minisztériumot, amely mostantól a tengeri politika hatáskörét is megkapja. A gazdasági fejlesztési minisztérium új nevében az szerepel, hogy a vállalatokért és az olasz nemzeti termékek védelméért is felelős. A mezőgazdasági minisztérium nevében feltüntetik, hogy a tárca biztosítja az élelmiszerszuverenitást.

Az Olasz Testvérek vezette jobboldali koalíció nyerte a szeptember 25-i parlamenti választásokat. Az államfő csütörtökön és pénteken konzultált a pártokkal

"Rövid volt az idő, alig egy hónap telt el a választások óta: a választás eredménye egyértelműnek bizonyult, és gyors kormányalakításra volt szükség a belföldi és nemzetközi helyzet miatt, ami teljes jogú és működőképes kormányt sürgetett"

- nyilatkozta Sergio Mattarella, aki köszönetet mondott Mario Draghi távozó kormányfőnek.


"Holnap letesszük az esküt, és utána mindannyian megkezdjük a munkát Olaszországért és az olaszokért" - írta közösségi oldalán Matteo Salvini.

Az új kormány jövő héten kér bizalmat a parlamentben.