A kiskunfélegyházi általános iskolában dolgozó M. Roland szerint: „Sokan arra a 3 napra már foglaltak utazást, ergo kevesebb gyerek lesz, érdemben nem lehet majd haladni a tananyaggal, cserébe a felvételizők majd másfél héttel a felvételi elött térnek vissza a suliba 3 hét szünet után. Nem lesz jó.”

Az őszi szünet nemcsak arra jó, hogy a gyerekek pihenjenek, hanem arra, hogy a pedagógusok is „kicsit hátra dőlhessenek” a kanapén. Azzal, hogy eltörölték a szünetet, pont azt érik el, hogy ki fognak égni és olyan következményei lesznek, mint amelyet a bajai szakközépiskolában tanító H.Jázmin mondott el:

Az nem kérdés, hogy fáradtak leszünk. Már most is azok vagyunk. Rengeteg helyettesítés, folyamatosan távozó kollégák, egyre csökkenő létszám”.

A pedagógus kiemelt egy fontos részt, mégpedig azt, hogy lasszóval lehet lassan tanárokat fogni, folyton helyettesítik egymást, ami az oktatás rovására megy. Mi lesz akkor, ha már nem lesz, aki helyettesítse a másikat? Amikor már informatika tanár tanítja az angolt is, mert középfokú nyelvvizsgája van, akkor már komoly gondok vannak, amelyről a kormány nemigen vesz tudomást, ha meg igen, akkor érdembeli intézkedéseket nem végez. Azokról pedig ne is beszéljünk, akik örökre elhagyják a pályát, mert már a McDonald's-ban többet keres, mint pedagógusként.

A kiskunhalasi középiskolában tanító K. Tamás szerint: "Az őszi szünet eltörlése elkapkodott, egyeztetés nélküli döntés - tehát rossz.  A magyar közoktatásban a szokásos (nyári-téli, kicsike őszi, tavaszi) szünidők történelmileg alakultak - ma már semmi közük a valóságos élethez, igényekhez. (Például az elemi iskolák a mezei munkákat vették számításba, ahol a gyerekeknek dolgozni kellett a családdal...). Mihez kellene alkalmazni az iskolai szüneteket?! NEM a családok szabadságához, NEM az időjáráshoz, NEM az energiahelyzethez ... A TANULÓK, A TANULÁS IGÉNYEIHEZ.

Nagyon sok külföldi tapasztalat, rengeteg iskola (óvoda és általános iskola főleg) bizonyítja, hogy a gyerek tanulási ciklusait érdemes egyenletesen elosztani, közöttük pedig megfelelő terjedelmű szüneteket hagyni. Ez nagyjából úgy a LEGJOBB, hogy 6 hét szorgalmi idő, utána 2-3 (nyáron 4) hét tanítási szünet. Ez ugyanannyi tanítási hetet tartalmazhat, mint most, csak sokkal kellemesebb, emberibb eloszlásban. Bizonyított tény, hogy sokkal kevesebb a stressz, kevesebb a kiégés. A családok ugyanúgy képesek ehhez alkalmazkodni, mint bármi máshoz.

Ne hivatkozzunk sem az érettségire, sem az iskolák fűtésére-hűtésére, mert ezek nem lehetnek reális szempontok. (Sajnos nálunk nagyon is döntő KÉNYSZERÍTŐ tényezők.)

A mélykúti általános iskolában tanító Gy. Ilona úgy gondolja: „Teljesen logikátlan az őszi szünet eltörlése, hiszen már most is kell fűteni. Vagyis spórolni így se nagyon fognak az iskolák. A gyerekek és a tanárok már most ki vannak fáradva, mindenre és mindenkire rányomja a bélyegét az országos helyzet, a stressz, a közhangulat. Majd valószínűleg addigra ki is dőlnek a csatasorból, ha nem lesz szünet, hát betegállományban lesznek. Ez megint csak egy kirakatintézkedés, ami eltereli a figyelmet, de problémát nem old meg. A családok az őszi szünetet még be is tervezik, tudnak kicsit kirándulni, együtt lenni, nagymamát látogatni a téli "bezárkózás" előtt. Most ezt is elveszik az amúgy is frusztrált emberektől.”

De nézzük egy kicsit a másik oldalt, a gyerekek szemszögéből. Az utóbbi 2-3 évben oktatási szempontból a legnagyobb vesztesei a koronavírus miatti és most az energiakrízis okozta intézkedéseknek. Vajon hogyan élik meg mindezt:

A kiskunfélegyházi középiskolába járó K.Szabina részletesen megosztotta hogyan éli meg nemcsak az őszi szünet eltörlését, hanem a jelenlegi helyzetet:

„A 8.osztályban: karantén, online oktatás,"rendes ballagás" és minden nélkül.
A 9.osztály: minden új, de kb. 1 hónap után online oktatás "csak" 2 hétig.
A 10.osztály: már rendes tanítás, de kb. semmit nem tudunk, mert semmire nem volt jó az online, plusz karantén még mindig van azoknak, akik nincsenek beoltva.
A 11.osztály: háborús helyzet, infláció, sulik összevonása. Az oktatás egy szar, amiről nem a tanárok és a diákok tehetnek, de még is mi isszuk meg a levét.

Jövőre érettségizem, de nem tudom, hogyan. Mindent változtatnak, nehezebbé teszik egyik napról a másikra. El sem kezdődött még rendesen az év és már sírhatnékom van attól, ami van. Elszomorít az, hogy nem tudok felhőtlenül jókedvű lenni, mert mindig az motoszkál a fejemben, hogyha nem tanulod azt, amit kell, akkor egy semmi vagy. Ennek nem kellene így működnie.”

A megkérdezett diákok véleményét összefoglalóan kijelenthető hogy dühösek, mert napról napra változtatják a döntéseket. Szerintük az őszi szünet eltörlésével, az iskolai összevonásokkal még nincs vége a folyamatnak, tartanak tőle, hogy januártól újra online oktatásra térnek át, ami az elmúlt évek tapasztalataiból okulva nem megfelelő színvonalú ismeretátadási mód.

Vajon a pedagógusainknak tényleg el kell hagyniuk a pályát? A jövő generációjának milyen életük lesz, ha az oktatás színvonala egyre mélyebbre süllyed? Most még csak az őszi szünet, a sulik összevonása, de mi előtt állhatunk még? Vége lesz ennek egyáltalán?

Fotó: Pixabay.com