A lengyel Rzeczpospolitának adott interjút Ratislav Kacer szlovák külügyminiszter, amit a Mandiner szemlézett.

A szlovák politikus beszélt a magyar-szlovák együttélés kérdéséről, problémáiról. Elmondta, ez egy ezeréves házasság, amelyben szerinte voltak jó és rossz dolgok is,

„de a szlovákok és a magyarok kapcsolata nagyjából fél évszázadon túl jó házasság volt, a két fél egyenrangú volt, ha ez nem lett volna, a szlovákok nem élték volna túl”.

Majd elmondta félelmeit is, hogy

a magyarok Trianon után traumatizálódtak, és szerinte jelen pillanatban van oka paranioára a szlovákoknak, a románoknak, Kárpátalja és Vajdaság lakosainak. A paranoia oka pedig Orbán Viktor dolgozószobájában keresendő.
„Ha ránézünk a magyar miniszterelnök irodájára, az irodában egy óriási térképet láthatunk a történelmi Magyarországról. A bécsi és a berlini kancellári hivatalban nincs ehhez hasonló térkép” –

fejtegette a szlovák külügyminiszter.  

Majd kiemelte:

jogunk van a paranoiához. A határok ki vannak jelölve, az országhatárok csak konszenzussal változtathatók meg, más módon nem. Mi bizakodva tekintünk a jövőbe, de tudom, hogy figyelembe kell vennünk ezeket az aggályokat, mert a paranoia néha valóra válik.