-Az elsőt Orbán miniszterelnöknek címezték és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által kezdeményezett Nemzeti Energiacsúcsot, valamint azonnali párbeszédet sürgettek. A második már élesebb hangvétellel hívta fel a figyelmet a közoktatás kormányzati központosításának kudarcára. Ezt 14 budapesti polgármester jegyezte. Miként került közéjük?

-Egyszerű, megkerestek. Feltehetően sokan úgy gondolják hál’isten, hogy Budaörs egy önálló város, nincs kényszerű s kétszintű önkormányzatiság, jellegében nagyon a főváros szellemisége, a problémáink is szorosan összetartozóak és hasonlóak. Budaörs teljesen összenőtt a fővárossal.   

-Mit remélnek a kemény hangvételű tiltakozásuktól?

-Röviden azt válaszolhatnám, hogy adják vissza az iskoláinkat. Szívesen lennék naiv, de nem akarok álnaivnak sem látszani. Már régen kinőttem abból a hitből, hogy az ésszerű párbeszéd és a jobbító szándék igénye felmerülne a kormány bármely tagjában is. A második levél annyiban keményebb, hogy ki is mondjuk: láthatóan nem is volt szándék az oktatás színvonalának emelésére, hanem valamilyen teljességgel eltérő hozzáállással és agresszivitással próbáltak belenyúlni az oktatásba. Nem rettennek el az iskolás gyerekek manipulációjától sem, de ez nem fog menni. A pedagógustársadalom értelmiségi emberekből áll, akik még akkor is értik a történteket, ha valaki éppen bele is simul a rendszerbe vagy konszolidáltan hallgat. Sokan tiltakoznak, ebben a tiltakozásban pedig az én számomra meghatározó volt, amikor az ELTE is csatlakozott sőt, az ország legjobbnak tartott egyházi iskolája, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanárai egy Klebelsberg Kuno-idézettel fejezték ki szolidaritásukat a sztrájkoló kollégáik mellett. Ebbe a folyamata tartozik annak a pedagógusnak a kiállása is, akit a Hír TV-be invitálva próbáltak szétszedni, sikertelenül. Amit látunk, az egy borzasztó tendencia és messze nem csak arról szól, hogy milyen megalázó a tanárok fizetése.

-Többször felmerült, Ön is rendszeresen említi, hogy az önkormányzatok lelkiismeretes gazdái voltak az iskoláknak. Eljöhet-e újra ez a fenntartói állapot?

-Az iskolák az önkormányzatok alatt szárnyaltak. A kreativitás, a kimagasló eredmények kiegyensúlyozott pedagógusokkal és diákokkal jellemezte a működést. Ebben a levélben, amit a fővárosi kollégákkal megfogalmaztunk, benne van a jelen komor helyzete, hogy a KLIK a fenntartói kötelezettségének sem tesz eleget. Van például egy vagyonátadási szerződés, aminek „köszönhetően” Budaörs felé egymilliárd forinttal tartoznak, mert a vagyontárgyainkat, az iskoláinkat használják. Márpedig a KLIK a törvényi kötelezettségének és a szerződésben foglaltaknak megfelelően nem végezték el azokat a felújítási és egyéb munkákat, ami kötelezettségük lett volna. 

-Leváltható-e a KLIK illetve utódszerve, a Klebelsberg Központ?

-Ha nem képesek a feladatuk ellátására, akkor miért ne? Márpedig ezt évekkel ezelőtt is megmondtuk, hogy azokon a településeken, ahol többletforrást tudnak biztosítani és hajlandóak is ezzel a feladattal foglalkozni, komolyan veszik, hogy az egyik legfontosabb feladatunk a gyerekeink nevelése és jövője a bölcsődétől a felsőoktatásig, ott ezt bízzák is rájuk. Ezért is szerepel a levelünkben többek között az, hogy adják vissza az iskoláinkat azzal az alapköltséggel, amihez a szükségeset mi hozzátesszük. Hagyják békén a pedagógusainkat. Azok a tankerületi igazgatók pedig húzzanak el a gyerekeink közeléből is, akik képesek a fenyegető körleveleket kibocsátani.

-Ön lát-e esélyt arra, hogy az egyre terebélyesedő tiltakozási hullám hatására leválasztják-e magukról végre a pedagógusok, az iskolák és a diákok revolverezését, zsarolását, egyszóval a felügyeletüket? Esetleg egy józan kompromisszum mentén hagyják az önkormányzatokat tevékenykedni?

-Amennyiben tanácsadója volnék, amint semmi pénzért nem lennék Orbán Viktornak, én azt tanácsolnám neki, hogy miniszterelnök úr, ezt a balhét felesleges továbbvinni, mert ezen csak veszíteni lehet. Olyan szülőket is veszítenek, akik nem valószínű, hogy az ellenzéki nézetek talaján állnának. Az iskola, a gyerek szent dolog és abszolút értelmetlen Pintér kezei közé engedi. Egy rendőrminiszter nem tudja kezelni ezt a problémát a tankerületi fogdmegjein keresztül. De én a bölcsesség szikráját sem látom bennük.

-A gyakorlati lehetőség tehát megvolna az önkormányzatok részéről a visszavételre?

-A lehetőség egyértelműen meglenne, de egyelőre mindent beborít a bosszú, a revansvágy, a pusztító dac és erőszak.