Facebook-oldalának tanúsága szerint Budai Lóránt, Jászberény polgármestere is részt vett az oktatás világnapja alkalmából a budapesti Kossuth térre szervezett tüntetésen. A több tízezresre duzzadt megmozdulást többekkel együtt a Tanítanék civil tanári közössége az ADOM Diákmozgalom és noÁr kezdeményezte, és a résztvevők megtöltötték a nemzet főterét.

Álljunk ki együtt a gyerekek jövőjéért, az oktatásban dolgozók megbecsüléséért és a sztrájk jogáért!

- felhívással hirdették meg az eseményt, amelyről mi is beszámoltunk.

Jászberény város polgármestere országos politikai kérdésekben Facebook-oldalán - vagy akár nyilvános szereplései alkalmával - ritkán szokott megszólalni és véleményt nyilvánítani. Az oktatás jövőjét olyan kérdésnek tekintette ezek szerint, amelyben mégis fontos, ha hangot ad álláspontjának. Kiírása címeként a rendezvény mottóját választotta:

"TANÍTANI AKARUNK, DE NEM MINDEGY HOGYAN!”

Bejegyzése folytatásában azonban hű maradt városvezetői szolgálatához, és a jászberényi pedagógusokat szólította meg.

Ma a ti megbecsülésetekért és a gyermekeink jövőjéért állok ki a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom közös koncertjén és tüntetésén. Mert ha a döntéshozók nem kapnak észbe, nem lesz, aki holnap tanítson…

- zárta bejegyzését, amelyhez egy fotót is mellékelt az eseményről, ahol látszik, hogy kockás ingben csatlakozott a tüntetőkhöz.

Jászberényben nem volt a szolnokihoz hasonló, az oktatás jövőjéért szervezett civil megmozdulás. A Jászság fővárosában egyre több iskolát vesz át az egyház. Középiskolaként már egyedül csak a Lehel Vezér Gimnázium tartozik az államhoz valamint a Klapka György Technikum és Szakképző Iskola. A Lehel Vezér Gimnázium tanári kara még márciusban tett közzé egy bejegyzést, ahol a tiltakozó tanárok kockás inget viseltek, és azt írták a képre, hogy a sztrájk alapjog.

Az új tanév kezdete óta azonban nem vállaltak közösséget az ország többi tiltakozó tanárával, a megfenyegetettekkel és az elbocsátottakkal - legalább is a közösségi média nyilvánosságában nem -, egyes tanárok személyes profiljaikon tettek közzé csak a megmozdulásokkal szimpatizáló bejegyzéseket.

Szolnokon ezzel szemben a Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Varga Katalin Gimnázium és a Verseghy Ferenc Gimnázium tanárai közösen szerveztek egy több száz fősre terebélyesedett tüntetést október 4-e estére, amelyről írásunkat itt olvashatja.

A kiemelt kép forrása: Budai Lóránt Facebook-oldala