A HVG Eurológus blogja beszámolót írt arról, hogyan is zajlott az Európai Parlamentben a magyar kormány meghallgatása. A fideszes EP-frakcióból Deli Andor képviselte a kormányt a testület Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága ülésén, ahol Johannes Hahn költségvetésért felelős biztost a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárásról hallgatták meg. Ez a jogi folyamat jelenleg ott tart, hogy az Európai Bizottság (EB) azt javasolta a tagállamok vezetőit tömörítő tanácsnak, hogy fagyasszanak be 7,5 milliárd eurónyi EU-s támogatást abból az összegből, amelyet hazánknak folyósítottak volna.

Az ok: korrupciós kockázat.

A Bizottság által letett javaslatban az is szerepel, hogy november 19-éig olyan jogalkotási munkát várnak el a magyar kormánytól, amely az aggodalmakat szertefoszlatja - legalább is csökkenti.

Johannes Hahn a bizottsági ülésen arról beszélt, hogy ha nem lenne a folyamatban lévő eljárás, akkor a most a magyar kormány terveiben szereplő 17 új reformjavaslat sem volna, amely rávilágít a jogállami mechanizmus erejére. Elmondta azonban azt is, hogy bár már áprilisban is felszólították a magyar kormányt a cselekvésre, az egészen addig kivárt, míg az Európai Bizottság pénzügyi korlátozást nem helyezett kilátásba.

Itt lehetett megérezni a mechanizmusnak az erejét, akármennyire is egyszerűnek hangzik ez

- szögezte le a biztos, majd kitért arra is, hogy a magyar kormány elfogadott és elfogadásra váró intézkedéseit majd szakemberek fogják vizsgálni. Nem az ígéretekben szereplő szabálytervezeteket, hanem a kész és elfogadott jogszabályokat fogják majd vizsgálni november 19-e után.

A meghallgatáson részt vett Monika Hohlmeier német néppárti képviselő, aki elég szkeptikusan nyilatkozott a magyar kormány törekvéseiről. Arról beszélt, hogy hozott már ugyan néhány megkövetelt intézkedést, de azok csak azt a célt szolgálták, hogy a többi tagállamot becsapják. Majd a következő kijelentést tette:

Olyan sebességgel zajlik Magyarországon az oligarchásodás, amit még sehol máshol nem láttunk.

Mondta mindezt egy olyan pártcsaládhoz tartozó politikus, akivel korábban egy frakcióban ültek a fideszesek az Európai Parlamentben, ráadásul annak a CSU-nak a politikusa, amellyel korábban Orbán Viktor a legszorosabb szövetségben politizált az európai porondról.

A magyar kormányt Deli Andor képviselte a meghallgatáson. A fideszes EP képviselő méltatta Johannes Hahn tényszerű helyzetértékelését, majd az Európai Parlament bírálatához fogott. A testület érintettségének létjogosultságát akarta megkérdőjelezni.

A jogalap hiánya sosem tántorítja el az EP-t, hogy megtámadja Magyarország

- jelentette ki a fideszes politikus, mire a már idézett német politikus felolvasta a jogállamisági eljárásról szóló jogszabályból azt a részt, amely kitér arra, hogy az Európai Parlamentet a folyamatról tájékoztatni kell, és a testület képvielőivel párbeszédet kell folytatni. Deli később úgy folytatta, hogy a kormány és a Bizottság között gyümölcsöző és konstruktív egyeztetés folyt le, amelynek eredményeként Magyarország egyetlen eurocentet sem veszít majd el az EU-s pénzekből - idézte a politikust a hvg.

A rózsás kép felfestése ellenére az EP bizottságának tagjai közül sokan megfogalmazták bizalmatlanságokat a kormány vállalásaival szemben. Szerintük nem lehet hitelt adni a magyar kormány ígéreteinek.

Kevesen álltak a meghallgatáson Orbánék oldalára, pár lengyel képviselő bírálta azért az Európai Bizottságot, mert az Lengyelországgal szemben fogalmaznak meg igaztalan vádakat, de a magyar üggyel kapcsolatban nem szóltak.

A kiemelt kép forrása: Navracsics Tibor Facebook-oldala, rajta a miniszter és Johannes Hahn fognak kezet egymással.