Nagy vita után végül elfogadta a szolnoki közgyűlés a város energiaspórolást célzó javaslatcsomagját - jelentette be Szalay Ferenc polgármester Facebook-oldalán. A kis videóban elmondta azt is, hogy a hajnali közvilágítást végül nem kapcsolják le, de egyeztetést kezdeményeznek az Eon szakembereivel.

Mint arról korábban beszámoltunk a városvezető tegnap egy hosszú bejegyzésben tette közzé, milyen intézkedéstervet tűz majd napirendre a mai testületülésen. Számos közintézmény, köztük a most átadott Szigligeti Színház téli bezárásán túl azt is kilátásba helyezték, hogy hajnal 0 és 4 óra között lekapcsolják a városban a közvilágítást. A város lakossága megértően fogadta kommentjeikben a drámai javaslatokat, az utóbbi felvetés azonban felzúdulás váltott ki. Szokatlanul sok hozzászólás érkezett a polgármester bejegyzése alá, és a vitában végül újra meg kellett szólalnia, amelyet szokatlanul kendőzetlen, indulatos formában tett meg:

Nyilván nem öröm ilyen döntéseket meghozni ! De muszáj ! És együtt kell ezt megtennünk ! És megértenünk hogy csak együtt fog sikerülni !

De felhánytorgatta azt is, hogy a bitatkozó beírók nem foglalkoznak a saját felelősségükkel, "pedig van mit tenni ezen a területen is" - tette hozzá. Igaz, már tegnap éjjel megírt hozzászólásában is kilátásba helyezte, hogy csak akkor kapcsolják le a közvilágítást, ha "az tökéletesen kivitelezhető és nem okoz nagyobb veszteséget, mint a megtakarítás".

A bejegyzés után nem sokkal Szotyori-Lázár Zoltán, korábbi képviselő, a szolnoki Jobbik elnöke egy fekete négyzetet osztott meg közösségi oldalán Szolnok sötétbe borul címmel. A városi politikus kiemelte, hogy a spórolás kényszerébe nem a városvezetés miatt került Szolnok, vitába szállt azonban a polgármester azon megjegyzésével, hogy az ok mindössze a háborús veszélhelyzet és a brüsszeli szankciók okozták volna.

Valójában azért kell ezeket az intézkedéseket meghozni, mert a kormány folyamatosan kivérezteti az önkormányzatokat. A gépjárműadó és az IPA elvonása, valamint a plusz önkormányzati hozzájárulások alaposan megnyirbálják az önkormányzatok költségvetését, pedig az adók helyben hagyása lehetőseget teremthetett volna megnövekedett terhek megszorítások nélküli kigazdálkodására.
Mára mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elmúlt évtized hibás kormányzati döntései vezettek oda, hogy most ilyen mértékű takarékosságra kényszerülnek a települések.
A kormány rendre alulértékelte az energiatakarékosságot és a környezetvédelmet. Ha a lakosság és az önkormányzatok energetikai- és zöld beruházásainak támogatására költött volna a kormány a sok EU, Brüsszel, Gyurcsány, Jobbik, Soros, stb kampány, Vodafon-vásárlás és a rezsicsökkentés propagandája helyett, a ma bejelentett intézkedéscsomag legnagyobb része elkerülhető lett volna

- írta részletes bejegyzésében Szotyori-Lázár Zoltán. Közösségi oldalán megszólalt Györfi Mihály is, Szolnok város MSZP-s alpolgármestere, aki a Friss Hírek vasi beszámolóját osztotta meg. Szombathelyen ugyanis a helyi Fidesz kitáncolt a korábban elfogadott energiaspórolási javaslatcsomag támogatása mögül. Tettüket Györfi Mihály megütközéssel fogadta, és kiemelte, hogy a szolnoki ellenzékiek érzik a felelősséget, bár a közvilágítás lekapcsolása tőle is távol áll.

Mindent megteszünk azért, hogy az emberek munkahelye megmaradjon! Ezért képesek vagyunk észszerű döntéseket hozni! De, hogy ekkora pofátlan legyen Szombathelyen a kormánypárt!!! Akkor kövessük mi a példájukat?!

Mint Szalay Ferenc idézett videójából kiderült a szolnoki ellenzéki politikusok nem követték a szombathelyi Fidesz példáját, és felelősségteljesen támogatták a város spórolási tervét.

A kiemelt kép forrása: Szalay Ferenc Facebook-oldala