Az elmúlt évek egyik legfontosabb döntése előtt áll városunk önkormányzata

- kezdte drámai hangvételű bejegyzését Szalay Ferenc polgármester, amelyben részletezte, hogy a csütörtöki közgyűlésen milyen döntésekről kell majd szavaznia a közgyűlésnek. Többször beszámoltunk már arról (egy kisebb összegzés itt olvasható), hogy miként próbálnak megküzdeni történelmi infláció és az energiaválság miatt nehéz helyzetbe jutott településeink. Szolnok önkormányzata eddig nem szólalt meg az ügyben, bár Radócz Zoltán korábbi alpolgármester, a megyei MSZP elnöke hetek ezelőtt már megkongatta a vészharangot a strandokat illetően.

Most a polgármester számadatokkal is szolgált, milyen terhek sújtják megyeszékhelyünk gazdálkodását. Az eredetileg tervezett 777 millió forintos energiabeszerzés csaknem a dupláját, további 700 millió forintot kellene valahonnan előteremteni a városnak. Jövőre pedig 4,1-,4,7 milliárdot kell szánni a gáz- és árambeszerzésre. Szolnok első embere a különféle pártokból és formációkból felálló testület képviselőinek is üzent bejegyzésében:

Szeretném hangsúlyozni, hogy ebben a szituációban nincs helye taktikázásnak, felelősen kell döntenünk és cselekednünk azért, hogy megőrizzük a város likviditását, s garantálni tudjuk a legfontosabb önkormányzati ellátások további működését.
Számba vette azokat a fontosabb kérdéseket is, amelyekről csütörtökön a közgyűlésnek szavaznia kell majd:
  • Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ régi épülete télire bezár.
  • A Szolnok TV átköltözik az Agórába és a Baross út 1. szám alatti irodaházba.
  • A Szigligeti Színház decembertől február végéig bezár, nem lesznek előadások.
  • A RepTár - Szolnoki Repülőmúzeum januárban és februárban bezár.
  • A Tiszaligeti Sportcsarnok bezár, csak a Szolnoki Olajbányász mérkőzéseire nyit ki.
  • A Damjanich János Múzeum egyes épületei télre bezárnak.
  • A Verseghy Ferenc Könyvtár fiókkönyvtárai télire bezárnak, a megyei könyvtár felső két emeletét lezárjuk.
  • A Véső úti strand télen nem nyit ki.
  • A közvilágítást péntek és szombat kivételével hajnali 0:00-4:00 között lekapcsoljuk.
  • A város óvodái, bölcsődéi működnek, néhány drágábban fűthető épületből átköltöztetjük a csoportokat modernebb épületekbe.
  • A városházán a központi fűtést 18 fokra állítjuk, a további rezsicsökkentő megoldásokat vizsgáljuk.
A döntések között talán a legfájóbb a színház bezárása lesz, amelyet hosszú évek felújítása után éppen pár napja adták át. Ha az összes ajánlást elfogadja a testület, akkor a polgármester szerint a villamosenergia felhasználás 34%-át, a gázfelhasználás 26%-át tudja a város megtakarítani.
A kiemelt kép forrása: Szalay Ferenc Facebook-oldala