Ahogy korábban beszámoltunk róla szombaton Körösszakál külterületére, a Sebes-Körös hídjához riasztották a komádi önkormányzati tűzoltókat, ahol egy férfi eltűnt a vízben. 

A Tények riportjából kiderült az 55 éves helyi lakos szombaton délután horgászni ment a folyópartra. Amikor sötétedni kezdett, a családja telefonon hívta, de nem érték el, így a kerésére indultak és közben a rendőröknek is jelezték az eltűnését. Fél órával később a híd közelében vették észre a férfit, akinek a teste már a vízben lebegett. A tűzoltók dugólétra és mentőkötél segítségével kiemelték, majd a mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett rajta segíteni. 

Mivel cukorbeteg volt, elképzelhető, hogy rosszul lett és ezért zuhant a folyóba. A fulladás okát orvosszakértő fogja megállapítani.

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálják az ügyet, mivel bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

fotó: Frisshírek