Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég átmeneti szakadozásokkal, vékonyodásokkal. Napközben északkelet felé terjeszkedik egy csapadékzóna, amelyből több hullámban lehet számítani esőre, záporra – legkisebb eséllyel délkeleten.

Késő délutántól, estétől a Dél-Dunántúlon már újabb csapadékgócok képződnek, amelyekből zivatar is kialakulhat. A déli szél helyenként megélénkülhet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 21 Celsius-fok között alakul, a Tiszántúlon a magasabb értékekkel. Késő estére 10 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet.

A meteorológusok arra is kitértek, hogy kora estétől délnyugat felől növekszik a zivatarok kialakulási valószínűsége, amelyek fokozatosan kelet fele terjednek majd. Az éjféli órákig főként a Dél-Dunántúlon lehet számítani rájuk.

Az erősebb zivatarcellákat átmeneti viharos széllökések mellett intenzív csapadék, esetleg jégeső kísérheti.

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint ma reggel és napközben még nem lesz front felettünk, de az időjárási helyzet miatt az arra érzékenyek körében vérnyomás-ingadozás, migrén, dekoncentráltság jeletkezhet.

Ugyanakkor felerősödhetnek a fejfájásos és migrénes panaszok is.

A kissé szelesebb tájakon élők körében ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.

A felhős, borongós idő miatt lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romolhat a hő- és a komfortérzetünk.

A hűvös reggeli órákban könnyen megfázhatunk, ezért ajánlott a réteges öltözet.

Vasárnap estétől viszont kettősfronti hatás érvényesül.

Illusztrációs fotó: Pixabay