Sokakat meglephet majd az éjszakai áram átlagfogyasztás feletti ára – írta meg a 24.hu. Még akkor sem biztos, hogy átlagfogyasztónak számít valaki, ha kis lakásban lakik, és nem csinál nagy meleget.

Levelet írt a 24.hu-nak az egyik olvasója, aki egy 40 éves és 40 négyzetméteres kis lakásban él a családjával. Nem csinálnak nagy meleget, és nincs náluk semmi luxus, mégis jóval magasabb villanyszámlát kaptak a korábbinál.

A család átalánydíjat fizet, a havi átlagos fogyasztásuk csak a hőtárolós villanykályhára nagyjából 355 kWh/hó. A kályha éjszakai áramról működik, ami azt jelenti, hogy külön átlagfogyasztás vonatkozik rá (havi 210, évi 2523 kilowattóra). Azonban az olvasó az átlagfogyasztással nem tudja kifűteni az egész lakást, ehhez éves szinten 4260 kWh szükséges, derül ki a cikkből.

Így tehát annak ellenére, hogy kis lakásban lakik, nem számít átlagfogyasztónak, ezért jóval magasabb számlát kap a korábbinál: augusztus 1-jétől az eddigi havi 8200 forint helyett majdnem a duplájába, mintegy 14 ezer forintba fog kerülni a családnak a fűtés. Ez éves szinten majdnem 70 ezer forinttal kerül többe, mint eddig.

A 24.hu beszámolója szerint ez részben annak köszönhető, hogy

az amúgy olcsóbb éjszakai áramnál a rezsicsökkentett árnak 2,65-szöröse lett a lakossági piaci ár, míg a nappalinál 1,92-szeres árat kell megfizetni az átlagfogyasztás felett.

Az MVM díjszabása alapján a nappali áram rezsicsökkentett áron bruttó 36,386 forint/kWh, míg az éjszakai áram 22,962 forint/kWh. A nappali áram rezsicsökkentett áron tehát majdnem 60 százalékkal drágább.

Az átlagfogyasztás felett fizetendő lakossági piaci árnál a helyzet azonban máshogy alakul, itt az éjszakai áram díja már megközelíti a nappaliét:

A nappali áram lakossági piaci ára bruttó 70,104 forint/kWh, az éjszakaié pedig 60,935 forint/kWh.

Illusztrációs fotó: Pixabay