Grúzia azon kevés országok egyike, ahová vízummentesen utazhatnak be az orosz állampolgárok. Nagy valószínűség szerint a hosszú kocsisor kialakulása összefügghet Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap bejelentett, részleges mozgósításra vonatkozó rendeletével, melynek értelmében 300 ezer tartalékost hívnak be a közeljövőben az ukrajnai hadműveletben részt vevő orosz csapatok állományának feltöltése, megerősítése érdekében. Sajtóértesülések szerint a rendelet végrehajtása már megkezdődött. A két országnak több száz kilométer hosszú közös határszakasza van a kaukázusi régióban.

Média jelentések szerint a repülőjegyek nagy részét már tegnap elkapkodták az Oroszországgal szomszédos szovjet utódállamokba, így sokak számára kézenfekvő lehet gépkocsival elhagyni az országot - olvasható a BBC oldalán.

Grúziában jelentős számú orosz közösség él az ukrajnai háború kezdete óta, bár a dél-kaukázusi országban kevésbé szívesen látott vendégek, mint például Örményországban és Törökországban.

A videóban elhangzik, hogy 5-6 kilométer hosszú a kocsisor, mintegy 24 órába telik átlépni a határt, ha egyáltalán lehetséges.