Bármikor bedurvulhat a háborús helyzet, ezért felmerül a kérdés, mi történik abban az helyzetben, ha Magyarországon is szükség lesz a hadra fogható férfiak és nők mozgósítására – ez a téma a háború kirobbanásakor már felvetődött, még akkor a blikk.hu Dr. Kladek András, nyugállományú ezredest, aki a HM-ben haderőszervezési, mozgósítási és hadkiegészítési-kiképzési kérdésekkel foglalkozott.


Vészforgatókönyv
Ha idegen hatalom részéről fegyveres támadás veszélye fenyeget, a parlament kétharmados döntésével - a kormány előterjesztése alapján – kihirdetheti a megelőző védelmi helyzetet, magasabb szintű veszélyezettség esetén pedig, ha igazolható az idegen hatalom támadó szándéka, a rendkívüli állapotot.

A megelőző védelmi helyzet kihirdetésekor a hadkötelezettség bevezetésével beindulhat a magyar haderő hadkiegészítési gépezete: kiküldik a berendelő leveleket, elkezdődik a behívottak egészségügyi alkalmassági vizsgálata, majd kiképzése.  

Főszabály, hogy mind a rendkívüli állapotban, mind a megelőző védelmi helyzetben a haza védelmére irányuló katonai szolgálat a társadalom egy meghatározott rétege –

elsősorban a 18 és 50 év közötti férfiak – számára alkotmányos kötelezettség.

Az ezredes hozzáfűzte, ezt megelőzné a mintegy 11 ezer önkéntes tartalékos mozgósítása. Számukra 6-8 hetes alapkiképzést kell adni. Nem csak harcoló beosztásokat látnának el, hanem területvédelmi, támogató és logisztikai feladatokat is. A mintegy 26 ezer fős tényleges állománnyal együtt ez a létszám adja a magyar haderő gerincét.

A következő lépcsőfoknál már azok is várhatják a behívóparancsot, akik voltak már katonák, hiszen ők valaha kiképzésben részesültek, őket lehetne a legrövidebb időn belül alkalmazni. 2004 - óta már eltelt annyi idő, hogy az akkor legfiatalabb – 18 éves - besorozott katona is közel van a 40. évéhez, bár a törvényi szabályozás rájuk is vonatkozik, ebben a körben már nem nagyon számíthat a fegyveres erő.

Egy friss behívott, aki még egyáltalán nem volt katona, csak a kiképzési időszak letelte után vezényelhető fegyveres szolgálatra. A fiatal férfiak így utolsó sorban szerepelnek a mozgósítási tervben.  

A családosok mentességet kaphatnak a fegyveres szolgálat alól, mint ahogy némely betegség miatt is kérhető a felmentés.

Az ország működőképességének fenntartása és helyreállítása érdekében veszélyhelyzetben polgári védelmi feladatok, illetve rendkívüli állapot kihirdetésekor honvédelmi munkakötelezettség ellátására is „behívhatóak” a 65 évnél fiatalabb férfiak és az 55 évnél fiatalabb nők - áll a honvédelmi törvényben.

A HADERŐ KÉSZENLÉTÉNEK FOKOZÁSÁRA ADOTT UTASÍTÁST A HONVÉDELMI MINISZTER még július 3-án
Felgyorsul a kiképzés, több tartalékost hívnak be

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán kiemelte, ahogy a Szeretlek Zala oldala is beszámolt róla: „korábban soha nem tapasztalt biztonsági kihívások érnek most bennünket”, mint például a szűnni nem akaró háború Magyarország közvetlen szomszédságában vagy az ország déli határait „ostromló erőszakos illegális migránsok” - olvasható a hang.hu oldalán.

Ezekre Európa-szerte mindenki reagál. Az Egyesült Királyság a haderő mobilizációját jelentette be, Szlovákia rendkívüli állapotot rendelt el, Lengyelország fokozza a készenlétet – sorolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzáfűzve: „nekünk is fel kell vérteznünk magunkat”.

Közölte: „békénk megvédése érdekében” arra utasította Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát, hogy készüljenek fel a haderő készenlétének fokozására.

Ez azt jelenti, hogy a katonák a következő hetekben, hónapokban többet, intenzívebben, nagyobb kötelékekben fognak gyakorlatozni az ország több pontján. Felgyorsul a kiképzés, több tartalékost hívnak be – mondta a miniszter. „Mindezt családjaink, otthonaink védelme érdekében tesszük. Magyarország védelme a Magyar Honvédség feladata” – közölte. „Egy korszerű, a kihívásokra azonnal és hatékonyan reagáló honvédség biztosítja, hogy nyugodtak legyenek a nappalaink, békések az éjszakáink” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, kiemelve: „nekünk Magyarország biztonsága az első!”.

"Az igazi védelmet jelenleg hazánk biztonságára a NATO nyújtja."