Pótszékekkel is várták szombaton este a látogatókat Pusztaföldváron a Magyarok Nagyasszonya templomban. Rákász Gergely, orgonaművész egy korábban adott interjújában már elmondta, hogy minden művészeti tevékenység olyan, mint az élsport, amit muszáj mindennap művelni. Az orgonaművész arról tájékoztatott, hogy a pusztaföldvári koncertre is készül egy ideje. 

"Pont ahogy jöttünk az alapítványom egyik diákjával, arról beszélgettünk, hogy az embernek hányszor kell ráébrednie arra, hogy megtanultam valamit, és semmit sem tudtam róla. És teszem azt, most megvagyok róla győződve, hogy eleget tudok az adott témáról, de majd tíz év múlva döbbenek rá, hogy ez mennyire nem így van. A koncert egy részére harminc éve készülök, és arra, hogy itt ma mi fog történni reggel óta. E, az étrendet. Másik részére, pedig a csapatommal készülünk egy éve, ezalatt az év alatt állt össze a koncepció, az a mit mondok a koncerten. De mindezt átírta a háború. És amitől ez a koncert aktuális lesz, az az, hogy reflektálok mindenre, ami a világban történik" – fogalmazott Rákász Gergely. 

A beszélgetésünk során azt is megtudtuk tőle, hogy szeret, akár évekkel előre tervezni. Kiemelte, hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. Elsőként a Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba kalauzolta el az orgonaművész a megjelenteket.

"Tizenöt évesen adtam az első koncertemet, Keresd a nőt címmel. Éppen az aktuális szerelmemet akartam elcsábítani. Tizenüöt éves koromtól évtizedek teltek el, és ezalatt az idő alatt olyan darabokat játszottam el, ami egyik jobb mint a másik. És néhány évvel ezelőtt húztam egy vonalat, azzal a gondolatommal, hogy talán, mostmár tudok annyit erről a hangszerről, hogy akár tíz, húsz évvel később is merem vállalni. És ekkor kezdődött el a Lords of the Organ című sorozat, amelynek az a lényege, hogy visszahoztam korábbi repertoárokból azokat a dalokat, amelyeket nagyon szerettem, és a közönség szintúgy, és akkor nyolc évet láttam előre ebből a megvalósításra és teljesítésre. Most tartunk a hatodik évadnál, így tehát ebből a koncepcióból még kettő év van" – tette hozzá Rákász Gergely. 

Gondolatait kiegészítette azzal, hogy a művészet képes kiemelni, megemelni az emberi lelket. "Mert aki adott esetben komoly zenével és Márai Sándorral táplálkozik, nem fogja szétdobálni a szemetét a buszmegállóban, mivel összeegyeztethetetlen" - fogalmazott az orgonaművész. 

Másik kiemelt foglalkozásai közé tartozik a fiatal tehetségek segítése a muzikális pályán, ezért is alapította a Rákász Gergely Alapítványt, amely határon túli kistelepüléseken élő magyar közösségeknek szervez hangversenyeket. Pusztaföldvárra is érkezett egy tanítványa, aki az alapítvány segítségével több helyre is eljutott már. 

Kiss Péter, úgy fogalmazott, hogy az alapítványon keresztül több olyan helyre is eljutott, ahová önerőből nem lett volna lehetősége. 

"A harmónika, nem annyira a komoly zenei oldaláról ismert, viszont ezt az ilyen koncerteken nagyon jól tudom bemutatni. És ezek mellett még lehetőségünk volt még különböző koncerteken játszani, többek között Erdélyben is , ahol olyan gyermekeknek, vagy akár felnőtteknek is, mutathattuk meg magát a klasszikus zenét, akik talán sosem láttak ilyet, és ez hatalmas élmény volt" – mondta el Kiss Péter, a Rákász Gergely Alapítvány tanulója. 

Rákász Gergely legközelebb szeptember 22-én lép fel a pécsi zsinagógában. 

Fotó: saját