Augusztus 24-én megkezdődött a rendelőintézet épületének energetikai felújítása. A pályázati forrásból megvalósuló beruházás az ablakok cseréjével indult. A kivitelezés szakaszoltan zajlik, egy-egy emeleten várhatóan három napot vesznek igénybe a munkálatok. Az épületben működő szakrendelések - az átépítés aktuális időpontjában - ideiglenes helyen fogadják a pácienseket, vagy hely hiányában  átütemezik a betegek előjegyzett időpontját.

A változásokról folyamatosan tájékoztatást olvasható a kórház honlapján és a kórház Facebook-oldalán. Az ablakok cseréje várhatóan október végéig minden emeleten lezárul, ezt követi a tető szigetelése, harmadik ütemben pedig a homlokzat újul meg, a tervek szerint januári befejezéssel.

Régóta várt fejlesztés valósul meg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetében.276,3 millió forint pályázati támogatásból energetikailag megújul az épület. A várhatóan 2023 januárig tartó korszerűsítés során többek közt kicserélik a nyílászárókat, hőszigetelik az épületet és napelemes rendszert építenek ki. A munkálatok ideje alatt továbbra is zavartalan a járóbetegek ellátása - olvasható Vigh László Facebook-oldalán.

A kiemelt kép forrása: Vigh László Facebook-oldala