Egészen biztos, hogy a következő időszakban további élelmiszerár-emelkedés lesz” – jelentette ki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese az ATV Start című műsorában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar állam minden megvett termék értékének egy harmadát a magyar állam adóként beszedi. Az élelmiszerek itthoni 27 százalékos ÁFÁ-ja mellé ugyanis még hozzájön az extraprofit-adó is, ami Máhr szerint „gyakorlatilag még 4 százalék”. „Nem kívánom kommentálni, mindenki gondolja végig” – tette hozzá Máhr András.

Megemlítette, hogy egyes országokban, így Németországban vagy Hollandiában már a „0 százalékos élelmiszer ÁFA-t is elővették,” ezt szerinte itthon is le kellene vinni 5 százalékra. Addig pedig „tudomásul kell venni, hogy önmagában ez is árgerjesztő” – hangzott el Máhrtól.

Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke erre reagálva kiemelte: 4-5 éve már történt ÁFA-csökkentés egyes termékeknél, és akkor a KSH-adatai „nagyon szépen megmutatták”, hogy ez tényleges árcsökkenést okozott. A verseny ugyanis kikényszeríti a kereskedőktől, hogy olcsóbban adják az adócsökkentet árut – magyarázta.

Éder Tamás szerint „döntően világpiaci hatásra” emelkedik az élelmiszerek ára, ugyanakkor arról, hogy az Unióban ez a mutató Magyarországon a legmagasabb, megjegyezte: ez „viszonylag egyszerűen kijön abból a matekból, hogy ha az európai uniós átlagos élelmiszer-inflációhoz hozzáadjuk a forint euróhoz képesti gyengülését”.

Az élelmiszer előállításának ugyanis három alapvető komponense van – fejtette ki az elnök –: a mezőgazdasági termény, az előállításkor felhasznált energia és a munkaerő.

Nagy a szórás abban a tekintetben, hogy az agrártermékek árindexe, azaz, hogy a termelők mennyivel többért adták el terményüket, mekkorát nőtt. Az állati termékeknél ez kicsit kevesebb, a növényieknél több, de átlagosan 50 százalékos emelkedés tapasztalható itthon – hangsúlyozta Éder. Az energiaárak tekintetében most 5, 6, 7, 8-szoros árral szembesülnek a gáz és villany esetében, és a munkabérek is emelkedtek.

Ezek együttes hatása olyan drasztikus volt, „ami bizony a mai fogyasztói árakban még nem is fejeződik ki” – véli a szakértő.

Éder szerint a drágulások hatására elkezdhetünk tudatosabban vásárolni. Már látszanak egy átstruktúrálódás első jelei: a középső polcokon lévő termékeknél „eggyel lejjebb lépett a fogyasztó” – fűzte hozzá. A továbbiakban ez fel fog gyorsulni, a következő félévben az élelmiszerek iránti kereslet csökkeni fog itthon – mondta a szövetség elnöke.

A jelenleg érvényben lévő hatósági árakról a műsorban mindkét szakértő elmondta: „meg kell szüntetni”, hiszen azt egy ideiglenes lépésnek gondolták, de „a félév már túl van az ideiglenesség határán”.

fotó: pixabay