A media1.hu úgy tudja, hogy az M1 Híradó műsorvezetője hosszú ideje fontolgatta már a távozását. 2020-ban egy időre el is tűnt a képernyőről belső konfliktusok miatt, ám akkor végül visszatért a képernyőre.

Ezúttal Németh Balázs elhatározása teljesen végleges.

Bár a műsorvezetőt a lap többször is kereste telefonon, ő nem fogadta a hívásokat, de a Media1-nek több, az ügyre közeli rálátással bíró, megbízható forrás is megerősítette Németh Balázs távozását az állami televíziótól.

A Media1 úgy tudja, hogy egy-két héten belül kiderülhet, hogy merre folytatja majd karrierjét az M1-nél töltött hosszú évek után az M1 egyik legismertebb (és egyik leggyakrabban bírált) arca, aki több helyről is lehetőséget kapott. A lap forrásai úgy tudják, hogy szakmai okokkal magyarázta Németh Balázs a köztévéseknek a felmondását.

„A Celeb”

Németh Balázs az M1 nemzeti hírtévévé alakítását követően, 2015-től szinte azonnal a csatorna egyik legismertebb arcává vált, ezért is emlegették őt kollégái „A Celeb” becenéven. Ismertségéhez nagyban hozzájárult, hogy a műsorvezetőt, amikor még képernyőn volt, sokszor érte bírálat kívülről, ezért számos internetes mémben és Coub-videóban is szerepelt.

Bírálat érte, amiért magánvállalkozása nemzeti dohánybolt koncessziós joghoz és ezáltal jelentős bevételhez jutott az állami trafiktendernek köszönhetően, másrészt amiért a médiatörvényi tiltás ellenére rendszeresen hírolvasói kommentárt fűzött a bejátszásokhoz „sajátos” hangnemben.

Emlékezetes eset volt, amikor például Németh azt mondta az adásban Hadházy Ákos országgyűlési képviselő tiltakozásáról, „eddig épeszű ember nehezen tudta volna elképzelni, hogy ilyen trágár szöveget mutogat egy képviselő a parlamentben.”

Kommentárjai miatt a Médiatanács több alkalommal is elmarasztalta az állami tévécsatorna működtetőjét, de tavaly decemberben a közmédia vezetése Egyesy Géza-díjjal ismerte el Németh Balázs munkáját. Németh Balázs az MTVA jól fizetett munkatársai közé tartozott: 2020-as, bírósági úton kiperelt hivatalos adatok szerint Németh Balázs munkája havi közel kétmillió forintjába került a közmédiának.