A Szent István napi városi ünnepség részeként, augusztus 19-én pénteken lép fel az Art mozi színpadán az Ismerős Arcok, ráadásul a Zalaegerszegi Szinfónikus zenekar kíséretével. A helyszín eredetileg a csácsbozsoki Szent István dombnál felállított színpad lett volna, azonban a szervezők nem kockáztatnak, hallgatnak a meteorológiai szolgálat hidegfrontot, esőt jósló előre jelzésére.

Amennyiben szeretne részt venni a rendezvényen, regisztráljon a koncertre az Art Moziban. (Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6.) A belépés ingyenes, a regisztrációs jegy az Art Mozi jegypénztárában vehető át nyitvatartási időben, minden nap 15-20 óráig. Egy személy maximum 4 regisztrációs jegyet igényelhet.

Az Ismerős Arcok zenekar 1999 óta van jelen a magyar könnyűzenei életben. Egy vérből valók vagyunk című daluk már-már himnusszá nőtte ki magát. Rendszeres szövegírói-zeneszerzői munkájával, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja az egyetemes magyar kultúra szeretetének fontosságát. A jelenkor divatzenei irányzatának alternatívájaként kínálja azt a – kizárólag az Ismerős Arcokra jellemző izgalmas és magával ragadó – zenei hangzást és az egyedi tartalommal bíró gondolatokat, amely kiemeli az együttest a kortárs magyar rockzene táborából.

A letisztult, kifinomult és precízen kidolgozott dallamvilágot Nyerges Attila értékes gondolatai emelik arra a magas szintre, amely évek óta jellemzi az Ismerős Arcok zenei munkásságát. Zenéjükben a hagyományos rockzenei hangzás mellett felfedezhetők a blues, a jazz, a pop és a világzene stíluselemei is. Dalaik témái között a legjellemzőbb gondolatok a család és a hazaszeretet, kultúránk, értékeink tisztelete és megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága. Valamennyi szerzeményük a hat művész lelkének zenei lenyomata.

Az együttes tagjai hittel és meggyőződéssel vallják, hogy az elmúlt időszak jelentős társadalmi változásaihoz aktívan hozzájárultak dalaikkal. Számos szerzeményükben fogalmazták meg azokat az igényeket, amelyek alapján ma már törvények által biztosított jogokkal élhet a magyarság otthonában, a Kárpát-medencében.

Az Ismerős Arcok zenekar “kortalan” zenéje generációról generációra öröklődik, és ezáltal a családok kedvelt zenekarává vált. Az egykoron hangulatos klubokban fellépő zenekar napjaink népszerű fellépője lett a hazai rock-, pop-, motoros- és gasztrofesztiváloknak, város-, és falunapoknak, kiemelt önkormányzati ünnepi rendezvényeknek, hagyományőrző találkozóknak. Az elmúlt 20 év egyik legtöbbet koncertező zenekaraként felléptek már a Kárpát-medence szinte valamennyi szegletében, de sikerrel turnéztak Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban is.

Lemezeik rendre a MAHASZ eladási listájának élmezőnyébe tartoznak. A zenekar Nyerges Attila állami kitüntetéseit, a 2019-es SZER Üzenete-díjat, a 2020-ban kapott Teleki Pál-érdemérmet és - a több évtizedes kultúrateremtő tevékenységért adható legrangosabb állami kitüntetést - a Máté Péter-díjat tartja pályafutása legfontosabb mérföldkövének.

A kép forrása: Ismerős Arcok Facebook-oldala