Megkezdődött a szerződéses határvadászok képzése Nyírbátorban kedden, a négyhetes, 180 tanórás képzés alatt rendészeti, jogi, lövészeti és intézkedéstaktikai, valamint határőrizeti- és határforgalom-ellenőrzési ismereteket sajátítanak el a tanulók – tájékoztatott az MTI az ünnepélyes képzésindítóról.

A rendezvényen Tarcsa Csaba vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka kiemelte, hogy a magyar rendőrség 2015 óta "keményen küzd" Magyarország közbiztonságáért, ezzel együtt eleget tesz a schengeni követelményeknek, védi Európa határait és a magyar államhatárt. Felhívta a figyelmet arra: egyre több az illegális határsértés, ebben az évben már 12 ezer határsértőt tartóztattak fel, és embercsempészet miatt 1100 büntetőeljárást kezdeményeztek, annyit, mint tavaly egész évben.

A határt védő rendőröket és katonákat idén már 260 esetben támadták meg illegális bevándorlók és mintegy 40-en meg is sérültek. Ezek az adatok egyértelműen mutatják az illegális migráció erőszakos jellegét és növekvő tendenciáját – osztotta meg gondolatait a nyilvánossággal. Majd a vezérőrnagy rátért a sajtótájékoztató eredeti témájára is, a határvadász-képzésre. Elmondta: 12 ezren érdeklődtek a határvadász képzés iránt, ebből ezer érvényes pályázatot nyújtottak be. A jelöltek pszichikai, fizikai és egészségügyi felméréseken mentek keresztül, a nyírbátoriakkal együtt összesen több mint kétszáz frissen felszerelt határvadász kezdi meg tanulmányait az országban.

Nagy István ezredes, a Készenléti Rendőrség megalakuló Határvadász ezredének főkapitányi biztosa a képzésindítón arról beszélt, a toborzást és kiválasztást követően öt helyszínen kezdték, illetve kezdik meg a képzést. Múlt héten Szegeden kezdődött a határvadászok képzése, most pedig Nyírbátorban, Debrecenben, Orosházán és Kiskunhalason indulnak az okítások. A négyhetes, 180 tanórás képzés négy modulból áll, a tanulók rendészeti, jogi, lövészeti és intézkedéstaktikai, valamint határőrizeti- és határforgalom-ellenőrzési ismereteket sajátítanak el – részletezte az ezredes, és kitért arra is, hogy ez a hivatás „nemes és felemelő feladat”.

Farkas József dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ünnepélyen arról beszélt, hogy a megyében még nincs olyan mértékű illegális migráció, mint a déli határszakaszon, de tenni kell azért, hogy ez így is maradjon. Hangsúlyozta: a határvadászok "jó helyre jönnek" a megye sajátos elhelyezkedése miatt. Ismertette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének 245 kilométeres a határszakasza, ebből 138 kilométer ukrán, 103 kilométer román és 5 kilométernyi a szlovák - vízi - határszakasza.

A jövőre tekintve elmondta, hogy ha a pályázók elvégzik képzésüket és szolgálatba állnak, hatékony segítséget tudnak nyújtani a megye és Magyarország megvédésében. A végzettek Záhonyban, Beregsurányban és Csengersimán kezdhetik majd meg munkájukat.

A szerződéses határvadászok oktatásuk első napjától bruttó 300 ezer forint havi alapilletményt kapnak, a képzés teljes idejére a Készenléti Rendőrség ingyenes ebédet biztosít, valamint a nem helyben lakók számára szállást nyújt. A toborzás és a jelentkezők alkalmassági szűrése folytatódik.

A sajtótájékoztatón jelen volt a 444.hu stábja is, akik felfigyeltek a névrokonságra Usztics Attila rendőr alezredes esetében, ő felel majd a képzés, a továbbképzés, illetve a gyakorlati képzésekre való felkészítésért, annak végrehajtásáért, főként a lövészeti intézkedés-taktikai és gépelmélet és technikai képzések lebonyolítása, szervezése, végrehajtása. A lap újságírója azért rákérdezett, hogy rokona-e Usztics Mátyásnak, aki az Angyalbőrben című rendszerváltás előtti katonaságról szóló filmsorozat sztárja (is) volt, erre rövid és tömör választ kaptak: igen.

A kép forrása: police.hu