Elég volt a megosztottságból! Erőnk az egységben van! Mindenkire szükség van ahhoz, hogy végre nyugodt, egészséges életet éljünk! - szólították meg a fákért aggódó honfitársaikat a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Zöldellő Egyesület és a Székeszöldvár egy Facebook-eseményben, amellyel egy békés demonstrációra hívták a székesfehérváriakat szerdán délután hat órára.

Székesfehérváron a Gyümölcs utcában, a lánykollégium előtt gyűlt össze az a mintegy kétszáz fős csoport, akik a demonstrációra érkeztek.  A civil kezdeményezés a kormány fakitermeléssel kapcsolatban meghozott rendeletére reagált, és ahogy mondták a környezetvédelmi szakma és a tudomány álláspontját képviselték.

Azonban egy képviseleti demokráciában a társadalmi egyeztetés fontos részvevői a politikai szereplők, politikai pártok is. Ezért a békés tiltakozásra meghívták a polgármestert, az önkormányzati és országgyűlési képviselőket, és a helyi pártszervezeteket is. A rendezvényen csak a város önkormányzatának ellenzéki képviselői jelentek meg.

A demonstrálók átsétáltak a belvároson és a Szent István szobor előtt folytatták tiltakozásukat. Mind a két helyszínen az előadók arról beszéltek, mit jelent nekik és a környezetüknek a fák jelenléte, miért szeretik és miért van szükség az erdőkre. A demonstrálók nehezményezték, hogy Székesfehérvár belvárosban nincsenek fák.

Varga Gábor a Gaia Egyesület elnöke emlékeztette a jelenlévőkre, arra, hogy 120 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Madarak és fák napját Magyarországon. Akkor hoztak egy törvényt is ami szerint, erről a napról az általános iskolákban is meg kell emlékezni. Ehhez képest a mostani kormány egy gyilkos rendeletet hozott, amit a szakma is elutasít. 

A fa az élet szimbóluma, ami a magyar mondavilágban is megjelenik égig érő faként. A fa része a magyar kultúrának, és az, hogy csak kevesen jöttek el ma késő délután, azt jelenti, hogy sokan már nincsenek ennek tudatában - véli az egyesület elnöke. Majd azzal folytatta, hogy a fa nemcsak egy zöld levelű élőlény, hiszen ezer módon ott van az életünkben. Nemcsak a levegő páratartalmát, hanem a földben lévő vízzel kapcsolatos folyamatokat is szabályozza.  

A civil szervezetek azt szeretnék, ha a kormány érdemi egyeztetésbe kezdene a környezetvédő egyesületekkel, hogy biztosítsa az embereknek a fenntartható fűtés lehetőségét, ennek alternatíváit, a házszigetelést, a nyílászárók cseréjét, és adjon segítséget az energiatakarékosságra átálló családoknak. A legszegényebb sorban, energiaszegénységben élőket szociális alapon támogassák, és azonnal helyezzék hatályon kívül a fakivágás rendeletét, 

Szükségünk van a fákra, szükségünk van a tiszta levegőre, az élhető környezetre, és nemcsak nekünk, hanem a jövő nemzedékének is – értettek egyet a Fehérvár a fákért demonstráción a feol.hu beszámolója szerint.

A képet a tüntetés résztvevője küldte.