Debrecenből indul az idei Székelyföldi kerékpáros körverseny

A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásLukács László, a verseny vezérigazgatója elmondta: a versenyt 16. alkalommal rendezik meg, az idén Kovászna megye, Hargita megye, Maros megye, illetve Marosvásárhely mellett Debrecen is bekapcsolódik a programsorozatba.
Az első szakasz Debrecenben kezdődik ma, onnan indul a 12 országból érkezett mintegy háromszáz kerékpáros Marosvásárhelyre, majd a verseny további szakaszaiban Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre, Hargitafürdőre és Székelyudvarhelyre - sorolta.
Lukács László hozzátette: az a céljuk, hogy Debrecenből elindulva a verseny során érintsenek minden fontos székelyföldi várost. "Egy hosszú láncot fűzünk fel a sportolók és az őket követő szurkolók segítségével, amely a nemzeti egységet szimbolizálja" - mondta.
Barcsa Lajos a Debrecen sportért is felelős alpolgármestere azt mondta, a város a gazdasági és kulturális kisugárzása mellett most a sportban is megmutathatja erejét, és a verseny is hozzájárulhat, hogy "az országúti kerékpározás Debrecenben is új erőre kaphat". Beszámolt arról is, hogy a városban jelenleg 90 kilométer hosszúságú kerékpárút-hálózat van, amelyet a következő években 120 kilométerre szeretnének bővíteni.
Jakab Barna, a Kovászna megyei tanács alelnöke jelezte: néhány évvel ezelőtt csak két székelyföldi megye vett részt a programban, immár mindhárom megyét érinti a verseny, és az, hogy Debrecen is bekapcsolódott az idén, a nemzeti összetartozás jele.
A politikus megítélése szerint a versenynek jelentős székelyföldi idegenforgalmi vetülete is van: a három megye, Maros, Hargita és Kovászna egységes turisztikai kínálatát is népszerűsíti.
Az idei, Debrecenből kedden induló Székelyföldi kerékpáros körverseny eredményhirdetése augusztus 13-án lesz Csíkszeredában - közölték a szervezők.