A moszkvai védelmi minisztérium közlése szerint kevésen múlott, hogy radioaktív szennyezőanyag kerüljön a környezetbe. Az egyik reaktor termelőkapacitása így is lecsökkent, míg egy másik esetében az áramellátás szűnt meg. A közeli Enerhodar városban áramkimaradást és vízellátási gondokat okozott az erőmű sérülése – áll a minisztérium közleményében.

Az enerhodari atomerőmű, mely Európa legnagyobb nukleáris létesítménye, orosz ellenőrzés alatt áll március óta. Moszkva által kinevezett menedzsment irányítja, az üzemeltető személyzet azonban ukrán.

Az erőmű vezetése azt közölte, kétszer vették tűz alá a létesítményt a Dnyeper folyó jobb partjáról az ukrán erők, akiknek másodjára sikerült eltalálniuk azt. A rakéták az ipari zónában csapódtak be. Enerhodar városa, s a közelében fekvő erőmű a folyó túlsó partján található.

Az ukrán állami atomenergetikai vállalat, az Energoatom ezzel szemben az orosz hadsereget vádolta azzal, hogy eltalálták az erőművet. Egy nitrogén-oxigén egység, valamint egy magas feszültségű távvezeték károsodott a támadás következtében. Az oroszok két hullámban vették rakétatűz alá az erőművet, melyek arra kényszerítették az operátorokat, hogy lekapcsoljanak egy reaktort a villamosenergia-hálózatról. Fennáll a hidrogénszivárgás és radioaktív anyagok szétszóródásának veszélye. Tűz keletkezése is fenyeget – állítják az ukránok. Közlésük szerint a hat reaktorból kettő termel jelenleg. Radioaktív sugárzás szerencsére nincs – írja a BBC.

Az ENSZ nukleáris ügynöksége, a NAÜ vezetője, Rafael Grossi a héten hívta fel drámai hangvételű közleményében a figyelmet arra, hogy az erőmű teljesen kikerült ellenőrzésük alól. Az ügynökség szakembereket küldene Enerhodarba, hogy felmérhessék a helyzetet és közvetlenül kapcsolatba léphessenek az erőmű üzemeltetőivel. Ehhez azonban az orosz és az ukrán fél hozzájárulása szükségeltetne.

Fotó: Wikipedia