Az Index cikkében arra emlékeztetett, hogy korábban New York államban rendeltek el veszélyhelyzetet, ahol a legtöbb esetet regisztrálták USA-szerte. Később a példájukat követte Kalifornia állam, valamint néhány város is. Most a CNN szerint a Fehér Ház döntött arról, hogy nemzeti szinten is elrendelik a veszélyhelyzetet. Mindezt azzal indokolták, hogy az esetszám nő az Egyesült Államokban.

A CNN szerint Joe Biden kormányát az utóbbi időben már többen is kritizálták amiatt, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a járványra. Az amerikai elnök kedden Robert Fentont kinevezte a majomhimlő elleni fellépés összehangolásáért felelős kormánybiztossá, most pedig újabb döntést hoztak a járvány elleni küzdelemben.

Az NPR közlése szerint a veszélyhelyzet elrendelésével a kormány gyorsabban tud forrásokat átcsoportosítani a költségvetésből a járvány elleni küzdelemhez, valamint több rendkívüli intézkedést is lehetővé tesznek a majomhimlő visszaszorítása érdekében. A közegészségügyi veszélyhelyzet alapvetően 90 napig tart, de szükség esetén meghosszabbítható.

A legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államokban már több mint 6600 fertőzött lehet (ezek egy részében még csak feltételezik, de nem bizonyították vizsgálattal a megbetegedést). Egyedül Montana és Wyoming azok az államok, ahol még nem tudnak egy betegről sem.

Magyarországon is terjed a vírus, de jóval lassabban: nemrég újabb kilenc majomhimlős esetet regisztráltak, amivel összesen 42-re nőtt az esetszám az országban.

Illusztrációs fotó: Pixabay