A polgármesterválasztás apropóján a Megoldás Mozgalom csütörtök délután 4 órától utcafórumot rendezett az ásotthalmi Jacky Presszó és Pizzériában, ahol részt vettek Huszár Viktor, a párt alelnöke, illetve Szatler Tatjána, a szervezet helyi polgármesterjelöltje.

A fórumon sokan jelentek meg, akikkel a MEMO képviselői  a település legégetőbb problémáiról és azok lehetséges megoldásairól tartottak diskurzust. Az utcafórum kötetlen hangulatban, gyakori hozzászólásokkal zajlott, a megjelentek aktívan vettek részt a beszélgetésben.

Kezdésképp Huszár Viktor ismertette a Megoldás Mozgalom legfontosabb alapelveit és értékeit – elmondta, hogy szerintük a legfontosabb kérdésnek mindig, minden településen annak kellene lennie, hogy miből lesz pénz, hiszen alapvetően ez határozza meg a község fejlődési lehetőségeit és lakói életszínvonalát. Ezután a pár alelnöke a helyieket kérdezte, hogy jelenleg mik a legégetőbb problémák Ásotthalmon. Többen is említették a tanyavilágok közvilágításának megoldatlanságát, a kátyúkat, a gyér tömegközlekedési lehetőségeket, a munkalehetőségek, illetve a fiataloknak szóló közösségi programok hiányát, valamint a gyakori tűzesetek kezelésének problémáit.

Huszár Viktor kiemelte, hogy Ásotthalmon a Megoldás Mozgalom az első párt, amelyik lakossági kommunikációt indít a település problémáival kapcsolatban, illetve, hogy már azzal, hogy Szatler Tatjána elindult a polgármesteri székért, komoly versenyt tudott generálni a jelöltek között, ami fejlesztéseket eredményezett a településen.

"Csodát nem ígérünk, amit ígérni tudunk, az a szemléletváltás

– mondta el, hozzátéve, hogy a MEMO egyik legfontosabb célja a jól működő társadalmi párbeszéd kialakítása.

Az alelnök után felszólalt Szatler Tatjána polgármesterjelölt is, aki elmondta, hogy négy gyermekes édesanyaként négy éve lakik Ásotthalmon, ezért jól ismeri a település értékeit és hiányosságait is. Kiemelte, hogy megválasztása esetén mindig elérhető lenne a helyieknek, hogy meghallgassa a problémáikat, és próbálna megoldásokat is keresni azokra. Kiemelte, hogy a Megoldás Mozgalom támogatásával képes lenne fejlesztéseket kivitelezni a nagyközségben, és igyekezne minél több olyan intézkedést hozni, amik új munkahelyek teremtését segítenék elő.