A kritikus három év 

Habár a hazai piacon egy 5 éves autó nem számít különösebben idősnek, a felmérésből egyértelműen kiderül, hogy az értékvesztés túlnyomó része már az első három évben megtörténik, vagyis az újonnan vásárolt autók értéke ebben az időszakban esik vissza a legnagyobb mértékben. Magyarországon a 3 éves autók ára az eredeti vételárhoz képest ugyanis átlagosan már csupán 59%. Az unió többi országában ugyanez az érték 67%, ami mindenképpen számottevő különbség. 

Matas Buzelis, a carVertical kommunikációs vezetője felhívja a figyelmet az adatokból egyértelműen kirajzolódó tényre, hogy a hazai használtautók minden korosztályú autó esetében olcsóbbak a nyugat-európai átlagárnál. „Még az öt-tízéves autók piaci ára is közel 10%-kal alacsonyabb ma Magyarországon, mint a többi uniós országban. Az autóvásárlóknak ezért is érdemes fenntartásokkal kezelniük a kirívóan olcsó külföldi autókat. Vonzó lehet ugyan, hogy látszólag jó állapotban vannak, ám a nyugati országokból importált járművek alapesetben mindig drágábbak, így a szokatlanul olcsón meghirdetett autók esetében fennáll a lehetőség, hogy például manipulálták a kilométeróra-állást.” 

Az ötödik évben fordul a kocka

Milyen korú autók között érdemes tehát keresgélnünk, ha megbízható, jó állapotú és nem túl öreg járművet keresünk, de nem szeretnénk szembenézni ekkora mértékű amortizációval? Az 5 év körüli autóknak már jóval erősebb a maradványértékük, így lényegesen kevesebb pénzt veszítünk, ha ilyen korú járművet veszünk. Míg az első három évben az új autók értéke 41 százalékkal esik vissza, ami komoly veszteséget jelent – különösen a drága típusok esetében –, az értékgörbe ettől kezdve fokozatosan kezd elsimulni, így ha egy 5 éves autót veszünk, a következő három évben már csupán 18%-nyi veszteségre számíthatunk, ami nagyságrendekkel kevesebb. Ugyanez a mutató 6 éves járművek esetében már csak 15%, és ez a csökkenő tendencia az autóvásárlók számára megnyugtatóan folytatódik az évek számának növekedésével arányosan.

A 24-26 éves autók a legolcsóbbak

Mi a helyzet azokkal az autókkal, melyek jócskán túl vannak már a virágkorukon? Magyarországon az 1996 és 1998 között gyártott autók találnak a legalacsonyabb áron gazdára, és jellemzően ekkor éri el a csúcsát az általuk megtett kilométerek száma is. A 25-27 éves dízel üzemű járművek átlagosan 310 ezer kilométert futottak. Az adatok szerint ez az érték 13-20 százalékkal magasabb, mint az unió többi országában forgalomban lévő, hasonló korú dízelautók esetében, melyek átlagosan már 22-23 éves korukig megteszik a legnagyobb utat. 

A benzines autók itthon is és külföldön is hamarabb elérik a legnagyobb kilométerszámot. Míg Magyarországon a 23 éves autók közel 22 000 kilométert gyűjtenek össze, Nyugat-Európában a hasonló típusoknak 19 000 km az átlagos futásteljesítménye. 

Jó befektetés lehet a régi, megkímélt autó

Érdekes különbség fedezhető fel a hazai és a külföldi használtautók értékének későbbi alakulásában is. Európában a kifejezetten régi autók ára egy ponton túl érezhetően emelkedni kezd. A legalacsonyabb áron a 17-20 éves járművek kelnek el, ám ekkor megfordul a tendencia. Egy 30 éves autó értéke például már közel ugyanannyi, mint egy 10-11 éves autóé. 

„Magyarországon ezzel szemben más a helyzet, ugyanis általánosságban minél régebbi egy autó, annál inkább igénybe van véve, és az állapota is többnyire rosszabb, mint nyugat-európai társaié. Hazánkban a 30 éves veteránok ára a 16 éves autókéval veszi fel a versenyt. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy a hibátlan előéletű és jól karbantartott autók remekül megtarthatják az értéküket, így akár befektetésnek is kiválóak lehetnek.”